Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Van megoldás azok számára, akik esetleg még a legdurvább gyári M3-ast sem találják elég potensnek.
Az általunk rendesen meghajtott BMW M3 Competition a maga 510 lóerős teljesítményével messze nem nevezhető gyengének vagy lomhának, de a bajor gyártó készít egy némileg erősebb és kicsit könnyebb változatot is, az M3 CS-t.
Akadhatnak azonban olyanok, akik a 480 lovas alap M3 árának közel kétszeresébe kerülő M3 CS 550 lóerős produkciójával sem teljesen elégedettek. Számukra készült ez az új tuningverzió:
A Dahler által kezelésbe vett M3 CS elsősorban egyedi aerodinamikai csomagjáról, 3-24 milliméteres ültetéséről, illetve egyedi 21 colos könnyűfém-felnijeiről ismerszik meg.
A vérmes hangzású sportkipufogós svájci újdonság 630 lóerős teljesítményű, a csúcsnyomaték pedig 650-ről 740 Nm-re emelkedett.
A menetteljesítmények és az árak egyelőre ismeretlenek. Viszonyításképp, az 1765 kilogrammos M3 CS alaphelyzetben 3,4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, és 11,1 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 200-ra.
A nyolcfokozatú automata váltós és összkerekes M3 CS végsebessége 302 km/h.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.