Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kupé SUV-ok piacán induló Tata Curvv benzines, dízel és elektromos változatban is kapható lesz.
Két évvel a látványos koncepciómodell debütálása után most elkészült a Tata Curvv sorozatgyártásba küldendő végleges változata.
A vékony fényszórós, süllyesztett kilincses, kupés hátsó részű újdonság utasterét egyelőre nem mutatták meg, mindenesetre várhatóan egy 10,25 colos digitális műszeregység és egy 12,3 colos infotainment kijelző kerül a műszerfalra.
A hajtásláncokat sem részletezték egyelőre, de az előzetes híradások 1,2 literes benzinmotorról, 1,5 literes dízel erőforrásról és egy akár 500 kilométeres hatótávú tisztán elektromos változatról szólnak.
A teljes egészében augusztus 7-én leleplezendő Tata Curvv benzines alapmodellje előreláthatólag átszámítva mintegy 4,5 millió forintos áron nyit majd Indiában, az elektromos verzióért pedig minimum 8,6 millió forintnak megfelelő összeget kell majd fizetni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.