„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A forgalomba helyezési engedélyek és az átalakítási eljárások is jelentősen drágulhatnak.
A kormány 25–55 százalékos díjemelést tervez a közúti járművek forgalomba helyezésével, műszaki ellenőrzésével és környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos hatósági eljárások terén – derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium friss rendelettervezetéből, amit a Portfolió szúrt ki.
A tervezet az inflációval és a hatósági költségek növekedésével indokolja a drágulást. A javasolt változtatások közül leginkább talán az általános forgalomba helyezési engedély díjának emelése érinthet sokakat, ami az új autóknál fizetendő és 178 900 forintról 242 100 forintra emelkedne. A teljes táblázat itt látható.
A többi tétel nem igazán érinti az átlag autósokat, egy-két olyan van, amivel találkozhatnak. Ilyen például a műszaki adatlap pótlása, amelynek díja 580 forintról 900 forintra emelkedhet. Hasonló még talán az egyedi forgalomba helyezési engedély, aminek ára 22 800 forintról 30 600 forintra nőne, illetve a honosítási eljárás, aminek díja 8000 forint volt eddig és 11 100 forint lehet.
A tervezet szerint a díjemelésekből származó bevételek egy részét a környezetvédelmi rendszerek és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordítanák.
Az új szabályok 2025. február 1-jén léphetnek hatályba, és az azt követő eljárásokra vonatkoznának, december 19-ig lehet véleményezni a tervezetet.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.