Magyarországon a Maserati méregdrága közúti versenyautója

A méregerős és szuperkönnyű Maserati GT2 Stradale listaára jelentősen meghaladja a 150 millió forintot.

  • HVG HVG
Magyarországon a Maserati méregdrága közúti versenyautója

A Maserati 2020-ban mutatta legfrissebb szupersportkocsiját, az MC20-at, melyből 2023 nyarán érkezett egy kőkemény versenypályás verzió, a GT2, és ennek közúti használatra alkalmas Stradale változata immár Magyarországon is elérhető.

A Maserati GT2 Stradale hivatalos itthoni listaára 165,1 millió forint.

Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati

Nem kevés pénz, azonban gyorsan hozzá kell tennünk, hogy a hátsókerék-hajtású újdonság még így is jelentősen olcsóbb a csak zárt pályán használható GT2-nél, melyért minimum 231,5 millió forintot kell fizetni.

A normál MC20-nál 10 lóerővel erősebb és 60 kilogrammal könnyebb, a mérlegen alig 1365 kilogrammot nyomó újdonság egyedi aerodinamikai csomagja 280 km/h-nál nem kevesebb, mint 500 kilogramm leszorítóerőt generál.

A középre szerelt 640 lóerős és 720 Nm nyomatékú 3 literes biturbó 6 hengeres biturbó benzinmotor 2,8 másodperces 0-100-as gyorsulást, illetve 324 km/h végsebességet tesz lehetővé.

Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
Maserati MC20 GT2 Stradale
Maserati
MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.