Nemrégiben volt szerencsénk rendesen meghajtani a nyolcadik generációs Corvette-et, egész pontosan annak Európában 502-ről 482 lóerőre visszafojtott, 6,2 literes szívó V8-cal szerelt Stingray alapmodelljét.

Aki ennél komolyabb Vette-re vágyik, annak ott a 679 lovas magas fordulatszámú 5,5 literes szívó V8-cal szerelt Z06, vagy pedig a hasonló lökettérfogatot két turbóval kombináló 1079 lóerős eddigi csúcsmodell, a ZR1.
A korábbi hagyományokkal szakítva most először középmotoros Corvette ezenkívül az első kerekein villanymotorral hajtott, 644 lóerős 6,2 literes szívó V8-as hibrid változatban E-Ray néven is kapható.

És a történetnek még nincs vége, ugyanis most leleplezték az eddig Zora néven emlegetett és végül ZR1X típusjelzést kapott topmodellt, mely a ZR1 bivalyerős biturbó motorját az E-Ray 162-ről 188 lóerőre felhúzott villanymotorjával kombinálja.
A ZR1-nél a hibrid technika miatt ugyan némileg nehezebb az 1,9 kWh kapacitású aksis ZR1X, cserébe azonban a teljesítménye eléri az 1268 lóerőt.


Az elképesztő teljesítmény és az összkerék-hajtás kombinációja akár 2 másodperc alatti, villanyautókat megszégyenítő 0-100-as szintidőt eredményez.
Viszonyításképp, az E-Ray 2,6, a 376 km/h végsebességű ZR1 pedig 2,4 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
A 9 másodperces negyedmérföldes gyorsulásra képes ZR1X ára várhatóan 250 ezer dollár (88 millió forint) magasságában fog alakulni.



