szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az E-Ray az amerikai gyártó közlése szerint a valaha készült legjobban gyorsuló Corvette.

A Chevrolet napra pontosan 70 évvel az első Corvette debütálása után leplezte le az ikonikus amerikai sportkocsi első hibrid verzióját.

Chevrolet

A keresztségben Corvette E-Ray a 2019-ben debütált középmotoros aktuális normál Corvette-re épül, az igazi újdonságát pedig az első kerekeket hajtó 162 lóerős és 170 Nm nyomatékú villanymotor jelenti. Ez akár önmagában, tisztán elektromos módban is képes mozgatni a kocsit, így ez a világ első akár elsőkerék-hajtásúként is használható Corvette-je.

Chevrolet

A külsőleg nem tölthető akkumulátor mindössze 1,9 kWh kapacitású, tehát minimális e-hatótávra lehet számítani, és ebben a módban mindössze 72 km/h a végsebesség.

Chevrolet

A V8-as szívó benzines egység 6,2 literes lökettérfogatból 502 lóerős és 637 Nm-t állít elő, mely egy nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekre.

Chevrolet

A 664 lóerős összteljesítményű és 807 Nm-es rendszernyomatékú E-Ray 2,5 másodperc alatt katapultál 0-ról 96 km/h-ra, ami új rekordot jelent a típus történetében. Viszonyításképp, az 5,5 literes szívó V8-as szívű, 679 lóerős és 624 Nm-es Z06-os benzines csúcsmodell 2,6 másodperc alatt abszolválja ugyanezt.

Chevrolet

A hibrid Corvette 1712 kilogrammot nyom a mérlegen, szemben az alapmodell 1530 kilogrammos, illetve a Z06 1561 kilogrammos tömegével. A hibrid sportkocsi nyitható tetejű kivitele ennél is nehezebb, konkrétan 1814 kilogrammos.

Chevrolet

Az amerikai kereskedésekbe az év második felében megérkező Corvette E-Ray ára 104 295-111 295 dollár (38,4-41 millió forint) magasságában mozog.

Chevrolet

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!