Bővül a „sulijogsi” program: már nem csak a végzősök jelentkezhetnek
16,5 éves kortól lehet jelentkezni a KRÉTA rendszeren keresztül.
HVG
Szeptembertől nemcsak végzősök, hanem minden középiskolás jelentkezhet a „sulijogsi” program elméleti részére – derül ki a Magyar Közlöny friss módosításából, amiről a Népszava írt. A program célja, hogy az állam térítésmentesen biztosítsa a jogosítványszerzés elméleti és gyakorlati szakaszát a diákok számára, ám jelenleg a gyakorlat csak pilot formában, a honvédségi oktatók közreműködésével érhető el.
A gyakorlati képzés jelenleg kizárólag Szolnokon zajlik, 20–23 oktató és mintegy 30 Suzuki Vitara részvételével. Június közepéig összesen 231 tanuló jelentkezett, és csupán 37-en jutottak el a forgalmi vizsgáig.
Bár az elméleti képzés országosan elérhető, a rendszerben eddig jogosult diákok mindössze 20 százaléka, azaz 18 000 fő regisztrált a lehetőségre a lehetséges 81 500-ból. Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete szerint sok tanuló inkább piaci autósiskolákhoz fordul, mert iskolájuk nem szervez vizsgát, vagy túl hosszú a várakozási idő.
A honvédelmi tárca közlése szerint a program december végéig tart, a folytatásról a tapasztalatok alapján döntenek. A civil iskolák ugyan átvehetik a tanulókat, de az átláthatatlan előképzés miatt ezeket az eseteket kevésbé kedvelik.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.