A 2018-ban alapított Togg 2022 őszén kezdte meg első modellje, a T10X sorozatgyártását, melynek első példányait 2023 tavaszán vehették át a megrendelők.
A török autógyártó SUV-ja 2023 végén Magyarországon is felbukkant, amikor is Recep Tayyip Erdogan török elnök budapesti látogatása során egy ilyen elektromos autóval ajándékozta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.
A Togg a hazai piaca után az európai piacokat is célkeresztbe kívánja venni, melynek jele, hogy a Müncheni Autószalonon a T10X mellett az újabb fejlesztésű T10F modelljét is kiállította a vállalat, melyek közös vonása a törökök és a Pininfarina által közösen megalkotott dizájn.

A divatterepjáró
A 18-19 colos kerekekkel szerelt T10X egy 4,6 méter hosszú, 1,89 méter széles, 1,68 méter magas és 2,89 méteres tengelytávú elektromos szabadidő-autó, mely laikus szemmel nézve első blikkre leginkább egy újabb kínai kocsinak tűnhet.
Az elöl és hátul egyaránt tágas utastérben a vártnál jobb minőségű anyagokkal találkozhatunk. A műszerfalon egy 12,3 colos digitális műszeregység, egy 29 colos szuperszéles érintőkijelző és egy lentebb elhelyezett 8 colos kiegészítő képernyő uralja.


A teljesen egyedi kialakítású PRND kezelőszerv a középkonzol emelt részére került, a 12 hangszórós és 470 W-os hi-fi Meridian gyártmányú, a bőrülések pedig nagyon kényelmesek.
A 218 lóerős és 350 Nm-es hátsókerék-hajtású alapmodell 7,4 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra, és az összes többi kivitelhez hasonlóan 185 km/h-ra van korlátozva a végsebessége.


Az 52,4 kWh kapacitású akkumulátor 314 kilométeres WLTP-hatótávolságot tesz lehetővé, és 180 kW-os DC-töltővel 28 perc alatt tölthető fel 20-ról 80 százalékra.
A hasonló teljesítményű és szintén hátsó kerekes, de már 88,5 kWh-s aksis verzió 7,8 másodperc alatt tudja le a 0–100-as gyorsulást és egy töltéssel 523 kilométert képes megtenni.
A 435 lovas és 700 Nm-es produkcióra képes összkerekes csúcsmodell 4,8 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 100-as tempóra, és a nagyobb akkumulátorral 468 kilométeres hatótávot biztosít.



A szedán
Az előzetesen már tavaly leleplezett, sorozatgyártott formában azonban Európában csak most leleplezett T10F egy ötajtós fastback szedán, mely 4,83 méter hosszú, 1,88 méter széles, 1,56 méter magas és 2,89 méteres tengelytávolságú.
A SUV testvérmodellhez hasonlóan 5 csillagos Euro NCAP töréstesztű újdonság műszerfalát szintén kijelzőtenger uralja és az utastér egésze nagyon hasonlatos a T10X belsejéhez.


A 218 lóerős hátsókerék-hajtású szedán 7,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra, a 435 lovas összkerekes kivitelnek pedig 4,1 másodperc is elegendő ehhez.
A 88,5 kWh kapacitású nagyobb akkumulátorral szerelt T10F hatótávja eléri a 623 kilométert.


Árak, elérhetőség
Az európai, első körben németországi forgalmazás várhatóan szeptember végén fog megkezdődni, a helyi árakat egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.
Törökországban átszámítva mintegy 15,2 millió forinton nyit a T10X, melynek csúcsmodelljét 19,2 millió forintos áron jegyzik.
A későbbiekben többek közt a francia és olasz piacot is meghódítani kívánó Togg tavaly körülbelül 30 ezer T10X-et adott el, mely modellből idén augusztusig 21 ezer példány fogyott.
Piaci elemzők szerint a török vállalatnak évente körülbelül 200 ezer autót kell eladnia ahhoz, hogy nyereségessé tudjon válni, ezért is nyit a Togg a nemzetközi piacok felé.




