Román horror karavánt kaptak el a pénzügyőrök: krumpliszedő monstrum a tréleren, plusz egy autó a platón

A sofőr azt mondta, nem tudta, hogy túlsúlyos a szerelvény.

  • HVG

A NAV pénzügyőrei egészen megdöbbentő járműszerelvényt állítottak meg a 49-es főúton: egy román sofőr trélerén egy személyautó utazott, ez még rendben volna, csakhogy erre még egy utánfutót is kapcsoltak, amelyen egy hatalmas mezőgazdasági gép utazott.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a monstrum 40 százalékos túlsúllyal közlekedett, a rakományt rögzítő hevederek pedig több helyen elszakadtak.

BEVIG Horrorisztikus fuvar

Horrorisztikus fuvar Megdöbbentő karavánba futottak bele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton: a román járműszerelvény egy trélert húzott maga után, rajta egy autóval, mögötte pedig egy hatalmas mezőgazdasági géppel. A pénzügyőrök a 49. számú fő úton állították meg azt a járműszerelvényt, amely elképesztően veszélyes karavánként közlekedett a térségben.

A 32 éves sofőr azt mondta, nem tudott a túlsúlyról, Lengyelországban vette az autót és a munkagépet, és hazafelé tartott. A hatóság azonban nem volt elnéző: 780 ezer forintos bírságot szabtak ki rá.

Videó: egyetlen sofőr szabálytalansága lavinát indított el az M1-esen, a sor végén már törtek a kocsik

Nem ott szokott a baj történni, ahol az első autós nagyot fékez, hanem ott, ahol már nincs hely megállni.

Hozzászólások