A Toyota 2020 nyarán elsőként Thaiföldön mutatta be a minden előzmény nélküli vadonatúj Corolla Crosst, mely általunk is alaposan letesztelt és Magyarországon 2022 őszén debütált kompakt crossovernek tavaly februárban szintén Thaiföldön debütált elsőként a ráncfelvarrt változata.
Idén májusban aztán az európai faceliftes kivitelről is lehullott a lepel, és most már az újdonság magyarországi árai is ismertek.
A 140 lóerős 1,8 literes benzinmotoros hibrid Corolla Cross a legolcsóbb Comfort alapfelszereltséggel 12,8 millió forinton nyit, a 178 lovas 2 literes hibrid kivitel pedig minimum 14 millió forint kifizetését követően vezethető haza.

Most először GR Sport kivitelben is elérhető a Corolla Cross, mely 16,2 millió forintos indulóárú újdonság exkluzív Storm Grey fényezéssel, egyedi hűtőráccsal, 19 colos fekete felnikkel, 10 milliméterrel ültetett futóművel, optimalizált kormányzással, új Sport móddal és finomhangolt utastérrel támad.
Az összkerék-hajtású 178 lóerős Corolla Cross ára 15,6-17,7 millió forint magasságában alakul.

A frissített modell elsősorban a méhrács mintázatú és a motorhoz több friss levegőt beengedő hűtőrácsról, az új adaptív fényszóróról, modernizált hátsó lámpáiról és 18 colos új könnyűfém-felnijeiről ismerszik meg.
Mostantól alapáron jár a 12,3 colos digitális műszeregység és a 10,5 colos infotainment érintőkijelző, optimalizálták az Android Auto támogatást, nagyobb lett a középkonzol és a váltókart is módosították.
Az extra hangszigeteléseknek köszönhetően halkabb lett az utastér, az összkerekes kivitelek pedig a télen hasznos Snow Extra móddal gazdagodtak.
