A Renault Clio V6 a francia gyártó valaha készült egyik legkülönlegesebb modellje. A fejlesztők ugyanis kiszerelték a városi kisautó alaphelyzetben elöl található motorját, és inkább az első ülések mögé pakoltak egy annál sokkal komolyabb erőforrást.
A Lagunából érkezett 3 literes V6-os szívó benzinmotor egy hatfokozatú kézi váltón keresztül 230 lóerős teljesítményt és 300 Nm-es nyomatékot ad le a hátsó kerekekre, ami a kicsi és könnyű karosszériával kombinálva 6,4 másodperces 0-100-as sprintidőt, illetve 235 km/h végsebességet tesz lehetővé.
A hátsó ülések nélküli középmotoros Clio első szériájából 2001 és 2003 között mindössze 1631 példány készült, melyek közül az egyik kiváló állapotban lévő darab most eladósorba került.


A mellékelt fotókon látható Clio V6-tal eddig mindössze 16 ezer kilométert tettek meg.
A 2004 áprilisában gyártott autó ezüstmetál fényezésű, Alcantara bőrbelsős, és tulajdonosa 65900 euró, vagyis átszámítva mintegy 25,7 millió forint ellenében lenne hajlandó megválni tőle.
A Clio V6 17,1 centiméterrel szélesebb és 3 centiméterrel hosszabb a normál Cliónál, miközben első, illetve hátsó nyomtávja rendre 9,6, illetve 12,5 centiméterrel szélesebb.






