A Toyota 2021 végén leplezte le első igazi elektromos autóját, a bZ (beyond Zero) sorozat első modelljeként debütált bZ4X-et. Az általunk is alaposan letesztelt zöld rendszámos szabadidő-autóból tavaly márciusban debütált a faceliftes új verzió, és májusban hullott le a lepel a vadonatúj Touring kivitelről.
Az akár 569 kilométeres hatótávú és maximum 343 lóerőre képes bZ4X már tavaly novemberben megkapta a magyar árait, a bZ4X Touring forintosított áraira viszont egészen mostanáig kellett várnunk.
Utóbbi modell 224 lóerős elsőkerék-hajtású alapmodellje 19,7 millió forinton nyit, a 380 lóerős összkerekes kivitel pedig minimum 22,7 millió forint kifizetését követően vezethető haza.


A bZ4X-nél 14 centiméterrel hosszabb és 2 centiméterrel magasabb bZ4X tulajdonképpen nem más, mint egy kombihangulatú divatterepjáró.
A nyújtott kivitelnek köszönhetően a csomagtér 148 literrel gyarapodott, ráadásul az ily módon immár kereken 600 literes puttony a 40:60 osztatú hátsó üléstámlák ledöntésével egyszerűen tovább bővíthető.



A bruttó 74,7 kWh kapacitású akkumulátor ideális esetben 591 kilométeres hatótávolságot képes biztosítani, AC-n 22 kW, DC-n pedig 150 kW jelenti a töltési plafont.
A másfél tonnás vontatási képességű bZ4X Touring első példányai várhatóan májusban gördülnek be a hazai kereskedésekbe.

