Megnéztük a Renault vadonatúj retró egyterűjét, íme a látványos E-Space

A Párizsban leleplezett Renault E-Space képzeletben egészen 1984-ig tekeri vissza az idő kerekét.

A Renault nem éppen tegnap, hanem még 1984-ben leplezte le első egyterűjét, az Espace-t, melynek 2015-ben debütált ötödik generációja a crossover kategóriába lépett át, és amelynek 2023-ban kijött aktuális hatodik nekifutása tulajdonképpen nem más, mint az Austral divatterepjáró 7 üléses nyújtott verziója.

És most itt az általunk a Párizsi Autószalonon körbefotózott vadonatúj E-Space koncepcióautó:

Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc

Az E-Space egyrészt felidézi bennünk a legelső Espace emlékeit, másrészt felvázolja számunkra, hogy a Renault hogyan képzel el egy szupermodern 21. századi egyterűt.

A 4,7 méter hosszú, 2,02 méter széles és 1,67 méter magas, digitális visszapillantós újdonság gigantikus 23 colos kerekeken gördül, elejét pedig egy jókora világító hűtőmaszk uralja.

A szekrényszerűen nyitható oldalajtókon keresztül juthatunk be a tágas és elforgatható üléseket felvonultató, kiválóan variálható utastérbe.

Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc

A műszerfal tetején egy nem kevesebb, mint 113 centiméter széles és 11 centiméter magas OpenR Panorama kijelző található.

A steer-by-wire kormányzású és aktív aerodinamikai elemeket is felvonultató hatszemélyes E-Space részletes specifikációit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy még azt sem tudni, hogy mikor érkezhet belőle a sorozatgyártásba küldendő változat.

Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
László Ferenc
Renault E-Space Concept
Renault
Renault E-Space Concept
Renault
Renault E-Space Concept
Renault
Renault E-Space Concept
Renault
Renault E-Space Concept
Renault
Hozzászólások