Lázba hoz? Megnéztük a sportosan extravagáns új DS F3VER kisautót

A DS Automobiles Párizsban leleplezett újdonság vázolja számunkra, hogy körülbelül milyen lesz a harmadik generációs DS 3.

2009-ben hullott le a lepel arról a Citroën DS 3-ról, mely francia kisautó 2016 óta már egyszerűen csak DS 3 névre hallgat, és amelynek teljesen új második generációja 2018-ban mutatkozott be.

A különböző hibrid benzines és teljesen elektromos változatokban készülő aktuális nekifutás felett mára már picit eljárt az idő, és az általunk a Párizsi Autószalonon körbefotózott DS F3VER előrevetíti, hogy körülbelül milyen karakterű lesz a közeljövőben debütáló következő generáció.

DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles

Az egyedi kéttónusú fényezésű kék koncepcióautó hosszúkás függőleges fényszóróival és fényalagutat képező extravagáns hátsó lámpatesteivel hívja fel magára a figyelmet.

A 4,19 méter hosszú, 1,84 méter széles és 1,46 méter magas kétajtós újdonság a maga 2,7 méteres tengelytávja révén a kategóriaátlagot meghaladó méretű utastérrel kecsegtet, és a csomagtartó 400 literes térfogatára sem lehet panasz.

Az elektromos hajtáslánc részleteit még nem fedték fel, mint ahogy egyelőre a DS F3VER belsejét sem tárták a nagyközönség elé.

DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
DS F3VER
DS Automobiles
Hozzászólások