Tóth Gabi: „Bennem keresitek a hibákat és nem foglalkoztok a valódi bűnösökkel”
Az énekesnő Nagypéntek reggelén posztolt arról, hol volt a Kaleta-botrány idején és miért nem ment el az influenszer-tüntetésre.
Az énekesnő Nagypéntek reggelén posztolt arról, hol volt a Kaleta-botrány idején és miért nem ment el az influenszer-tüntetésre.
A felszólalók között ott volt a rendezvény főszervezője, Ábrahám Róbert, Tóth Gabi, Cs. Király Tamás, az Ultrahang Youtube-csatorna főszerkesztője és a Szuverenitásvédelmi Hivataltól nemrég kirúgott Somkuti Bálint is.
Az énekesnő egy videóban arról beszélt, hogy tanúja volt az egyik „aberráltságnak”, amit a stylist elkövetett, emellett bejelentette, hogy ott lesz az ellene szervezett tüntetésen.
Szerinte közszereplőként és anyaként is kötelessége most felszólalni.
A stylist a Hello 50! című show-val turnézott volna három vidéki városban, de a szervezők a fellépő körül kialakult helyzetre való tekintettel lemondták az összeset.
A stylist már korábban közölte, hogy visszautasítja a Pesti Srácok volt munkatársa által nyilvánosságra hozott vádakat.
Instagramra feltöltött videójában Kajdi többek között a pedofília és a homoszexualitás összemosásáról beszélt. Az ügyben Nagy Ervin is megnyilvánult.
A stylist egy nappal azután posztolt közösségi oldalára, hogy Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok volt újságírója tüntetést szervezett Budapesten egy közéleti szereplő ügye miatt.
A pofonügyben nemcsak Ábrahám Róbert ellen, hanem – hamis vád miatt – Puzsér Róbert ellen is folyik vizsgálat.
Már nem számít gyanúsítottnak Ábrahám Róbert, amiért nemrég megütötte Puzsér Róbertet.
Összefutottunk a Pesti Srácok újságírójával Tusványoson, alig egy héttel azután, hogy ököllel arcon ütötte Puzsér Róbertet.
Majka azt írta, „kijárt már” a pofon Puzsérnak, mire Azahriah válaszában azt írta, Majka illeszkedik a NER-hez. Majkának „rosszulesett” a NER-ezés.
A rapper a Facebookon nemcsak véleményt mondott, hanem oldalt is választott abban a tettlegességig fajuló vitában, amely Puzsér Róbert kritikus és Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok újságírója között zajlik.
A rapper a Facebookon mondott véleményt és választott oldalt abban a tettlegességig fajuló vitában, amely Puzsér Róbert kritikus és Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok újságírója között zajlik.
A Pesti Srácok újságírója, Ábrahám Róbert azt állítja, az ügyvédjét sem hívhatta fel és a gyereki előtt vették őrizetbe, miután összetűzésbe keveredett Puzsér Róberttel. Azt mondja: nincs miért bocsánatot kérnie, Puzsér túl messzire ment egy Facebook-poszttal.
Mindketten elmondták, hogyan emlékeznek a történtekre, de ezekben kisebb-nagyobb eltérések vannak.
A NER-közeli influenszerként működő Ábrahám korábban már békepárti tüntetést is gründolt és a We Are The Worldre is megsemmisítő csapást mért.
Az Ábrahám Róbert által újragondolt verzióban igen nehéz eldönteni, hogy a Michael Jacksonnak öltözött Julian (Shygys) puszta látványa, vagy a politikamentességnek hazudott, álszent békepropaganda terjesztése a kellemetlenebb.