Külföldön robotoltatott polgáraiból szedi meg magát Észak-Korea
Több tízezer embert dolgoztat Észak-Korea külföldön, hogy a fizetésüket elvéve nemzetközi valutára tegyen szert.
Több tízezer embert dolgoztat Észak-Korea külföldön, hogy a fizetésüket elvéve nemzetközi valutára tegyen szert.
Az észak-koreai diktatúra olyan frissítést készített a helyi operációs rendszerhez, hogy a kormányzati hackerek távolról is bármit megcsinálhatnak az állampolgárok számítógépével.
Az apró memóriakártyák és a plüssmackók a legkedveltebb árufélék az észak-koreaiak számára Dandongban, a megerősített és elszigetelt kínai határvárosban. A játékmackókat többnyire a fiatal nők viszik haza, akik kínai éttermekben és gyárakban dolgoznak. Hazautalásaik egyre komolyabb részét adják Phenjan bevételeinek.
Dél-koreai értesülések szerint újabb rakétakísérletre készülnek Észak-Koreában, méghozzá kitüntetett időpontban: állítólag az amerikai elnökválasztás napján akarnak rakétát felbocsátani, hogy így üzenjenek az Egyesült Államok következő elnökének.
Újabb sikertelen rakétakísérletet hajtott végre csütörtökön Észak-Korea – közölte egybehangzóan az amerikai és a dél-koreai hadsereg.
Az indítás után nem sokkal felrobbant az a nagy erejű rakéta, amelyet Észak-Korea a hétvégén tesztelt – közölte hétfőn a dél-koreai hadsereg.
Néhány héttel az ötödik sikeres kísérleti atomrobbantás után tartott légibemutatót az ázsiai diktatúra.
Tízezerszám dolgoznak külföldön észak-koreaiak, akik a phenjani rezsim fontos valutaforrásai. Az éjt nappallá téve szorgoskodók számára még ez is jobb az otthoni nyomornál.
Ezen a hétvégén nagy esemény színhelye a Wonsan kikötőváros közelében lévő Kalma repülőtér. Ezen a mostanában felújított régi katonai reptéren zajlik a Wonsan Festival International Friendship hivatalos elnevezésű légi show.
Mi lesz a népszavazás után? Mi történik, ha jön a műhold? És a Brexit után? Több izgalmas választ is kaptunk a hétre – de emlékszik mindegyikre? Tesztelje!
Egy technikai baki folytán kiderült: mindössze 28 észak-koreai címre bejegyzett weboldal van az interneten. A legtöbb nehézkesen elérhető. De ha sikerül is: csúnyák.
Dél-Korea és az Egyesült Államok légiereje az észak-koreai nukleáris létesítmények elleni támadást gyakorolják a jövő hónaptól – közölték katonai tisztviselők hétfőn Szöulban.
Bonyolultnak tűnik? Nem az. Dubajban kétszeresére nőtt a lefoglalt hamisított luxuscikkek száma az első negyedévben. A Daily Mail riportere a helyszínen Aladdin titokzatos barlangjában járt. Menő táskák kiváló minőségben az eredeti ár feléért vagy még olcsóbban.
Két, nukleáris csapásmérésre alkalmas bombázót irányított Dél-Korea területe fölé az Egyesült Államok kedden, demonstrálva: kiáll szövetségese mellett.
Dél-Koreában készen állnak a tervek, hogy egy esetleges észak-koreai atomtámadás első jelére a földdel tegyék egyenlővé Phenjant - jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Erőteljesen elítéli az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea újabb kísérleti atomrobbantását.
Összeül pénteken az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa Észak-Korea péntek hajnali kísérleti atomrobbantása miatt – közölték diplomaták.
Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.
A Richter-skála szerint 5,3 erősségű "szeizmikus eseményt" észlelt pénteken az Amerikai Földtani Intézet Észak-Koreában.
Kim Dzsong Un nem viccel, nem kertel, hanem teljes erővel beáll a gúnybűnözők elleni harcba.