FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket
A projekt mögött állítólag Matthias Warnig, Putyin jó barátja és korábbi Stasi-hírszerző áll.
A projekt mögött állítólag Matthias Warnig, Putyin jó barátja és korábbi Stasi-hírszerző áll.
Németország az ukrajnai invázió óta jelentősen csökkentette orosz gázimportját és a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a jövőben nem szándékozik azt ismét növelni. A háttérben történt lépések viszont arra utalnak, hogy fenntartanák az Északi Áramlat háború utáni újraindításának lehetőségét. Moszkva közben Kína felé kacsingat.
A műveletnél jelen volt a földgázvezeték-rendszer megépítésére alapított cég képviselője is.
A volt német kancellár az orosz energiafüggésről és a háború lehetséges befejezéséről is beszélt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy a gázszállítás Európába az Északi Áramlat-2 vezeték épen maradt szakaszán keresztül továbbra is biztosított lehetne, ha azt az unió hajlandó lenne üzembe állítani.
Valóban robbanások történtek az Északi Áramlat csővezetékeknél – állapították meg az előzetes helyszíni vizsgálatok alapján a svéd hatóságok. Szerintük is erős a gyanú, hogy szabotázsakció történt.
A földgáz most a Balti-tengerbe ömlik. A szakértők szerint a robbanás ereje több száz kilónyi TNT-ével ér fel.
Szinte biztos, hogy szabotázsakció áll az Északi Áramlat vezetékeiben történő robbanás mögött. Sokan Oroszországot vagy az Egyesült Államokat sejtik a háttérben. Washingtontól ez egy rendkívül kockázatos lépés lenne, amivel tönkrevághatnák a szövetségi kapcsolataikat. Moszkva viszont elég sokat profitálhat belőle, még ha drága mulatság is a saját vezetékeikben kárt okozni.
Két nappal azután, hogy robbanásokban megrongálódtak az Északi Áramlat gázvezetékek, a Gazprom bejelentette, hogy leállít minden gázszállítást, amely Ukrajnán keresztül érkezik Európába. Mivel a Jamalt már májusban letekerték, ha betartják a friss ígéretüket, akkor az utolsó jelentős, Európába befutó csövük a Török Áramlat meghosszabbítása, a Balkáni Áramlat lesz, mely a szerb határon lép be Magyarországra.
A vállalat maga tagadja a fizetésképtelenségéről szóló hírt.
A Gazprom tulajdonában lévő Nord Stream 2 AG az összes dolgozóját elbocsátotta.
A Reuters szerint a Nord Stream 2 AG ezen a héten hivatalosan is megindíthatja a fizetésképtelenségi eljárást egy svájci bíróságon
Nem okoz bajt Németországban az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezésének felfüggesztése, a kormány gondoskodott az ellátás biztonságáról – mondta Robert Habeck, a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy szerdai interjúban.
A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét - jelentette be Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.