#áru

Nem mindegy, hogy áru vagy szolgáltatás: Donald Trump a vámok kiszámolásánál figyelmen kívül hagyta a közgazdaságtan alapjait

Az Egyesült Államok valóban több árut importál az Európai Unióból, mint amennyit exportál oda, de ez nem jelenti az amerikai gazdaság kihasználását. Ráadásul Donald Trump a szolgáltatásokat teljesen kihagyta a képletből, pedig azok legalább olyan fontos részét jelentik a nemzetközi kereskedelemnek, mint az áruk, és ebben már az USA mérlege is kedvezőbb.





Romániában már szinte be is vezették az eurót?

Úgy néz ki, hogy Romániában nem jelentene nagy változást – legalábbis a lakosság számára –, ha bevezetnék az eurót: már jó ideje gyakorlatilag "hivatalos" pénznem ugyanis a közös valuta, a termékek és javak árát rendszerint az egységes európai fizetőeszközben is kifejezik, illetve az árak alakulása nagyban függ a lej/euró árfolyam alakulásától, ugyanakkor a legtöbb gazdasági szektor inkább az eurótól függ, mint a lejtől.

hvg.hu


Romlott a tej, büdös a holland sajt

A moszkvai adminisztráció annak ellenére, hogy a 2013-as év Oroszországban hivatalosan az orosz-holland barátság éve, eléggé barátságtalan lépéseket tervez Hollandiával szemben. Nem kizárva egy esetleges kereskedelmi embargót sem.

T.S.



A foci EB húzta a sörök és a chips-ek hirdetéseit

A GfK Hungária akciós újságok piacát vizsgáló Leaflet Monitora szerint a nyár első hónapjában jelentősen megugrott az alkoholtartalmú sörök és a ropogtatnivalók hirdetéseinek száma. A hirdetett termékkategóriák között a feldolgozott hústermékek szerepelnek messze a legtöbb hirdetésben.

hvg.hu



Egyre népszerűbbek a magyar áruk

A jó minőség és a megfelelő ár után a hazai eredet lett a harmadik legfontosabb szempont a hazai fogyasztók számára egy termék kiválasztásánál - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.

MTI