Aki már a szocializmusban is felvetette, hogy a kultúra áru - 95 éves lenne Liska Tibor
8 perc
2020.10.25. 09:00
Korát és korszellemét megelőző, a szocializmussal kevéssé konform nézeteket vallott Liska Tibor közgazdász-tudós, aki ma lenne 95 éves. Ő robbantotta ki többek közt a Kádár-kor egyik legjelentősebb kulturális vitáját. Alakját e cikk szerzője, Farkas Zoltán hamarosan megjelenő kötete is felidézi.
Az egykori nagy vagány, Liska Tibor fölött eljárt az idő – gondolhatják mindazok, akik elméleti rendszerét valamennyire ismerik, és illúziónak tekintik a fő áramlatban deviánsnak tekintett, harmadik utas megoldásokat. Ám anélkül, hogy a 95 évvel ezelőtt, 1925. október 25-én született tudós teóriáiba belemennénk, gyorsan szögezzük le, hogy legfontosabb üzenetei időtállónak bizonyultak. Sőt.
Csak néhány szemelvény, a legfontosabbat említve: Az állam csak fosztogatásból osztogathat. Ne azé legyen a föld, aki megműveli, hanem az művelhesse meg, aki a leghatékonyabban teszi ezt. Minden monopólium korlátoz, teljesen szabaddá kell tenni a terepet a vállalkozások előtt. Tiszta versenyben azt is ki lehet ütni, aki birtokon belül van, sőt olyan rendszert is ki lehet alakítani, amelyben ő maga érdekelt a konkurencia kinevelésében. Hogy hogyan? Akit érdekel, mélyedjen el a Facebook In memoriam Liska Tibor 1925–2020 nevű oldalon, érdemes.
Ám arra már viszonylag kevesen emlékeznek, hogy a közgazdász Liska Tibor robbantotta ki a szocializmus korszakának egyik legnagyobb kulturális vitáját. Két tettestársa a filmrendező Jancsó Miklós és az író Hernádi Gyula volt. Ők a Magyar Televízió Stúdió ’80 című, az idő tájt indult kulturális magazinjában fejtették ki azt a botrányos nézetüket, hogy a kultúra a szocializmusban is áru.
Csaknem totális elutasítás volt a válasz.
Az állam kulturális és művelődési monopóliumának, ideológiai dogmáinak a védelmezői valósággal őrjöngtek. Ne feledjük, ezen a pajzson – amely nemcsak fekete s fehér színekkel operált, hanem némi színválasztékot persze megengedett – alig volt rés: néhány szerző magánkiadásban adta ki a könyveit, és egy pár amatőr színházi társulat is létezett.
A Kritika című havilap vette a bátorságot, és hosszas vitának adott teret.
Az áru-e a kultúra? kérdésre nemleges választ adók között több nagyágyú is szerepelt. „A gazdasági szempontok a művelődéspolitikai szempontoknak szigorúan alárendelten s csak az utóbbiak érdekében működhetnek” – szögezte le Szerdahelyi István, a kor befolyásos irodalomtörténésze. Filozófustársa, Hermann István szintén „nem”-mel szavazott, ezzel érvelve:
„A szocialista társadalom több okból is felhasználja azt a törvényszerűséget, hogy a kultúra nem áru.
Egyfelől a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumának megsemmisítése nem mehet végbe anélkül, hogy tekintetbe ne vegyék ezt a tényt. Másfelől – általában – minden szocializmus közös jellemvonása, hogy a kultúrát érdeke eljuttatni a néptömegekhez, s ezért vagyoni cenzust lehetőleg nem alkalmaz. Más szóval: a szocialista rendszer a kulturális termékek átlagárait a néptömegek számára elérhető módon állapítja meg.”