Nagy bejelentést tett a BMW a cég jövőjét illetően
A bajorok beindítják az önvezető autók tömeggyártását, már az időpontjuk is megvan hozzá.
A bajorok beindítják az önvezető autók tömeggyártását, már az időpontjuk is megvan hozzá.
Az elektromos autókról sem mond le teljesen, de egy másik fejlesztési irányra sokkal nagyobb hangsúlyt fektet.
A világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 jelen van Magyaroszágon, érdemes komolyan költeni a kiszolgálásukra.
Nagyobb biztonságban érezhetik magukat a kerékpárosok, ha nem egy hús-vér vezető ül a mögöttük lévő autó volánja mögött, hanem mesterséges intelligencia irányítja a járművet.
A Tesla szerint a napokban összetört Model X nem volt önvezető módba kapcsolva.
A Model S tragédiája után ezúttal egy Model X törött össze.
Áprilisban még videót közölt arról, amikor a robotpilóta megmentette őt egy balesettől. Ez volt az utolsó feltöltése.
Újabb érdekes részlet derült ki a baleset körülményeiről.
Az Olli névre keresztelt önvezető jármű gyakorlatilag egy mesterséges intelligenciával rendelkező guruló kabin. Ráadásul a kisbusz nagy részét állítólag 3D-s nyomtatóval gyártották.
A kaliforniai cég autója egyre több videót generál, volt már alvós, balesetes, most egy egész napot sűrítettek önvezető módba.
Az önvezető autók kapcsán leggyakrabban a Google vagy a Tesla neve merül fel, ami jól mutatja, hogy nem a hagyományos autóipari óriások a technológia úttörői. Meglepő módon két magyar cég is olyan innováció birtokában van, ami akár nélkülözhetetlen lehet majd a jövő sofőr nélküli járműveiben.
Ha ez így megy tovább, lassan át kell gondolni a biztonsági előírásokat.
Mindenki azt hitte, önmagát vezeti a Tesla. A reakciók megfizethetetlenek.
Az önvezető autók körüli nagy felhajtásban többször előkerült a Microsoft neve is, most viszonylag tiszta vizet öntöttek a pohárba a témával kapcsolatban.
Frissítették az autó szoftverét, ami egy új funkciót is magával hozott.
A sofőr arra számított, hogy az autó vagy megáll, vagy kikerüli a furgont. Nem így történt.
Ez vár ránk a nem is oly távoli jövőben? Az alvás lesz az első, amit csinálni fogunk, ha nem kell figyelni a forgalomra?
"Folyton a mobilját nyomkodja a gyerek? Na, majd most megtanulja!" – gondolta az apuka.
Gyorsít, lassít és kanyarodik magától, 100 méteres körzetben pedig mindent lát.
A motorháztetőt olyan anyaggal vonnák be, ami nem hagyja, hogy az elütött gyalogos átpördüljön az autó felett.