#2009



Kamatemelés Brüsszelben

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,25 százalékra emelte az euróövezeti irányadó kamatot az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.


WikiLeaks: a 2009-es földgázválság Moszkva ügyeskedése volt

Az Északi és a Déli Áramlat nevű földgázvezetékek tervének elfogadását is célozta Oroszország 2009-es döntése, amellyel egy időre megfosztotta a gáztól Ukrajnát és ezzel Európa nagy részét - állítják a WikiLeaks által hétfőn nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai táviratok.


PISA-teszt: miért javult a magyar diákok olvasási készsége?

A világhálón való böngészés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években javult a 15 éves magyar gyerekek olvasási készsége, szövegértése - többek között ez is elhangzott a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a tegnap nyilvánosságra hozott 2009-es PISA-teszt eredményeivel kapcsolatban.


KSH: csökkent a munkaerőköltség 2009-ben

2009-ben enyhén csökkent az előző évihez képest az egy főre jutó havi munkaerőköltség nemzetgazdasági szinten a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások és a költségvetési intézmények teljes vonatkozási körében - derül ki a KSH 2010 júliusi statisztikai tükréből.


Magyar nyugdíjak, német pontok: mi lesz 2050-ben?

Súlyos gondok várnak az idősekre a következő évtizedekben Magyarországon. Bár a nyugdíjrendszer pénzügyileg stabil, a nyugdíjak elértéktelenedése és az időskori elszegényedés tömegessé válása fenyeget. A hvg.hu magyar és német szakértőket hallgatott meg, mit lehet tenni ezekben az elöregedő társadalomban. Két különbség máris szembetűnő: a németek alaposabban átgondolják, ha hozzányúlnak egy nagy elosztási rendszerhez, másrészt Németországban a vállalatok aktív szerepet vállalnak a nyugdíjrendszer stabilizálásában.


Oszkó: több ország követi a példánkat

"Tavaly nyáron sokan legyintettek, amikor nyilvános megszólalásaimban azt állítottam, hogy hamarosan sok más ország ugyanazt a költségvetési kiigazítást lesz kénytelen végigcsinálni, mint amit mi 2009-ben" – írja Oszkó Péter a blogján.


A legfurcsább könyvcímek

A gazdasági válság ugyan hatással lehet a könyvkiadásra, a furcsa című kötetekből azonban 2009-ben sem volt hiány. Íme, a Bookseller magazin olvasói által „legidétlenebbnek” titulált könyvek.


2009 legjobb sörei

Eltelt 2 hónap a 2010-es évből, így a szakembereknek volt elegendő idejük kiválasztani a 2009-es év legjobb söreit - olvasható a Pivo blogon.


Minimálbérek Európában: hol keresnek a legjobban?

Az Európai Munkáltatók Szövetsége (Federation of European Employers) összegyűjtötte, mennyi a minimálbér Európa egyes országaiban. Eszerint Luxemburgban a legjobb a helyzet: itt több mint 1600 euró (435 ezer forint) a minimálbér, míg Romániában és Bulgáriában alig haladja meg a száz eurót.


A jövő gyógyászatai

Köldökzsinórvérből nyert őssejtek, amelyek számos betegséget legyőzhetnek, 30 másodperces kezelés, amellyel eltűntethetők a rákos sejtburjánzások, életünket pedig génjeink jobb megismerésével hosszabbíthatjuk meg - mindez nemcsak álom, valóság lehet. Rövid összefoglaló a 21. század orvostudományának új mérföldköveiről.



2009 legkülönösebb balesetei

Ismét véget ért egy év, és sajnos 2009-ben sem volt hiány szerencsétlenségekből. Összegyűjtöttük az elmúlt egy év legviccesebb és legfurcsább baleseteit.




Alig csökkent a tőzsde részvényforgalma 2009-ben

Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal csökkent a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), kétszeres árfolyamértéken számolva 605 milliárd forintot tett ki - derül ki a BÉT havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentései alapján készült.


2009 legjobb internetes poénjai

Szaknyelven internet-meme, vagy mém: olyasmi, ami egy kicsit vicces vagy érdekes, a netezők felkapják és hirtelen világhíres lesz. Bár a kifejezés magyarul még nem terjedt el túl széles körben, itthon is van rá példa: az egyik első ilyen volt Szalacsi mester, aztán a telefontréfának indult „ne fürgyé le” beszólásból is mém lett.