Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Afrika

hvg.hu Nagyítás

Az igazi Afrikai Nemzetek Kupája - Nagyítás-fotógaléria

Gabon és Egyenlítői-Guinea közösen rendezi meg idén a 28. Afrikai Nemzetek Kupáját. A 46 induló ország döntősei vasárnap csapnak majd össze a libreville-i Stade d'Angondjé-ban, Gabon fővárosában, de az igazi meccseket, az örömfocit nem a stadionokban, hanem az utcán, a sivatagban, a nyomornegyedekben és dzsungelekben játsszák.

MTI Tech

Már tudják, mi volt az Afrikára hulló tűzgömb

A vörös bolygóról származó meteoritzápor hullott tavaly júliusban Marokkóra - ez az ötödik alkalom, amikor a tudósok kémiailag bebizonyították az égi vendégek marsi eredetét. A vizsgálatok eredményeit kedden hozták nyilvánosságra a szakértők.

MTI Világ

Több millió afrikait fenyeget egy 2012-es éhínség

Nyugat-afrikaiak millióit menthetnék meg egy súlyos élelmezési válságtól, ha a térségben megtennék a szükséges előkészületeket - közölte az Oxfam nemzetközi emberi jogi szervezet jelentésére hivatkozva az Africa News című hírportál.

MTI Plázs

Fekete-Afrikában is gond az orvosok elvándorlása

Hiába fektetnek a szubszaharai afrikai országok az orvosok képzésébe, végül összességében 2 milliárd dollárt veszítenek ezen, mert a szakemberek elhagyják hazájukat. Az orvosok fejlettebb, prosperáló országokban keresnek munkát - közölték kanadai kutatók pénteken.

Világ

A korrupció ellen emelte fel a szavát a pápa

Elítélte a korrupciót az afrikai látogatáson tartózkodó XVI. Benedek pápa szombaton, egyúttal felszólította a földrész vezetőit, hogy ne fosszák meg népeiket a "reménytől".

MTI Világ

Afrikába utazik a pápa

A Vatikánban több szempontból is kulcsfontosságúnak tartják XVI. Benedek pénteken kezdődő háromnapos látogatását az Afrika nyugati csücskében levő Beninben.

hvg.hu Tech

Kihalt a nyugat-afrikai fekete orrszarvú

Nem maradt több fekete orrszarvú Nyugat-Afrikában - jelentette be a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN), amely szerint a Közép-Afrikában honos fehér orrszarvú is lehet, hogy már teljesen kihalt.

1
24 25 26 27 28
33
Tóta W. Árpád: Szodoma százhúsz Ferrarija

Tóta W. Árpád: Szodoma százhúsz Ferrarija

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Az elsőfokú ítélet szerint 5 évig nem járhat sporteseményre a szurkoló, aki repohárral dobta meg Raheem Sterlinget Budapesten

Az elsőfokú ítélet szerint 5 évig nem járhat sporteseményre a szurkoló, aki repohárral dobta meg Raheem Sterlinget Budapesten

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

A címlapról ajánljuk