Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alstom

MTI Itthon

Ha lerobban a metró, a lecseréltekkel pótolják

Forgalmi tartalékként számolnak a 2-es metró vonaláról lecserélt régi járművekkel – mondta Gulyás Attila, a BKV Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke pénteken az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy aznap elindult a francia Alstom cég első szerelvénye.

MTI Itthon

Pénteken már új metrókkal utazhatunk

Péntek délelőtt áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon – tudta meg az MTI városházi forrásból. Ezután havonta két-három új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani.

MTI Itthon

Napi: a 4-es metró kocsijai is megérkeznek év végére

A 4-es metróra szánt Alstom-szerelvények év végére érkeznek meg, a vonal utolsó állomása pedig jövő év közepére készül el. Többéves csúszás után, 2014 első negyedévében megkezdődhet a próbaüzem - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

MTI Vállalkozás

Jól fut az Alstom szekere

Gyarapodott az Alstom francia ipari csoport bevétele és megrendelés állománya a második negyedévben elsősorban annak köszönhetően, hogy nőttek a feltörekvő országokban a turbinákra és közlekedési eszközökre adott megrendelések.

hvg.hu Itthon

Galéria: nézzen be az új metrókocsiba!

Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomáson. Az ünnepség után este nyolc óráig az érdeklődők is megtekinthetik a szerelvényt az állomáson.

MTI Itthon

Tarlós boldog: megkapta az első Alstom-metró kulcsát

Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomáson. Az ünnepség után este nyolc óráig az érdeklődők is megtekinthetik a szerelvényt az állomáson.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Orbánnál járt az Alstom-vezér

Orbán Viktor miniszterelnök ma hivatalában fogadta az Alstom-csoport delegációját, amelyet Patrick Kron, az Alstom elnök-vezérigazgatója vezetett - közölte a Miniszterelnökség. A cég ma adja át Budapestnek az első szériagyártású Alstom Metropolis típusú metrószerelvényt a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. A szerelvényt este 8-ig kiállítják az állomáson, így az érdeklődők is megtekinthetik.

hvg.hu Itthon

Kívül-belül megnézheti az új budapesti metrót

Július 10-én nyílt napot tart a BKK és az Alstom: az utasok kívül-belül megtekinthetik a kettes metró új kocsiját. Az első szerelvény szeptember elejétől szállít majd utasokat, a vonalra összesen 22 szerelvény érkezik fokozatosan év végéig.

hvg.hu Vállalkozás

Itt a vonatok Ferrarija

Forgalomba állt az Alstom által gyártott új, tűzpiros nagy sebességű szuperexpressz, az AGV.italo. Az új szerelvények a 800 kilométer hosszú Nápoly-Róma-Firenze-Bologna-Milánó vonalon közlekednek óránként több mint 300 kilométeres átlagsebességgel.

hvg.hu Vállalkozás

Tavaly robbantott az Alstom csoport

A francia ipari csoport jelentősen növelte új megrendelésének állományát a második félévben, mérleg szerinti eredménye pedig csaknem 60 százalékkal nőtt.

MTI Itthon

Sikeres 4000 kilométeren van túl az Alstom metrószerelvénye

Teljesítette a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által előírt négyezer kilométeres úgynevezett tartampróbát (próbafutást) az Alstom Metropolis szerelvénye, amely Budapesten, a 2-es metró vonalán fut majd – erősítette meg az Index információt szombaton a francia cég.

1
4 5 6 7 8
11
Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.