#Amerika

„Amerika, Krisztus most szégyellné magát miattunk”
 

„Amerika, Krisztus most szégyellné magát miattunk”

Eddig sem volt Donald Trump az amerikai művésztársadalom kedvence, de amit elnöksége első napjaiban kap a filmes- és zenésztársadalomtól az még a kampányidőszakot is felülmúlja. Van, aki a Fehér Házat robbantaná fel és füstölné ki, míg más egyenesen beverne egyet a Trump-politikáját támogatóknak. Egyértelműn egy újfajta protest-korszak vette kezdetét.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám



A hét, amely megrengette Amerikát - Trump elnök első 168 órája
 

A hét, amely megrengette Amerikát - Trump elnök első 168 órája

Nem mondhatni, hogy sokat totojázott a 45. amerikai elnök: a pont egy héttel ezelőtti beiktatása után pár perccel már be is jelentett egy intézkedést. Azóta tudjuk, kivizsgáltatná a választást, katonai törvénykezést vezetne be Chicagóban, ráadásul általa ismerkedhettünk meg az alternatív tény fogalmával. És ez nem minden. Az amerikaiak sok más mellett a tacójuk és az avokádójuk miatt is dühösek Trumpra.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid











A hasukat szeretik, de az éttermen spórolnak az amerikaiak
 

A hasukat szeretik, de az éttermen spórolnak az amerikaiak

Öt éve nem volt példa arra, ami a harmadik negyedévben megtörtént az amerikai gyorséttermi láncokkal. Csökkent a forgalmuk. Igaz, éves összevetésben csak egy százalék a visszaesés. Az igazi gondot az jelenti, hogy változnak a fogyasztói szokások. Inkább otthon esznek az amerikaiak. Mert olcsóbb.

hvg.hu hvg.hu