A fél internet azon röhög, hogyan ivott vizet Trump – videó
Sajtótájékoztatót tartott az amerikai elnök, amikor érezte, szüksége lenne egy kortyra, ezért odanyúlt az előre kihelyezett vízért, de nagyon rossz vége lett.
Sajtótájékoztatót tartott az amerikai elnök, amikor érezte, szüksége lenne egy kortyra, ezért odanyúlt az előre kihelyezett vízért, de nagyon rossz vége lett.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint megdöbbentő és merőben szokatlan, hogy „egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd saját költségvetési forrásból”.
Az amerikaiak a választás után adnának 200 milliót a független vidéki sajtónak. A kormány szokatlanul enyhe választ adott elsőre.
A miniszterelnök beszédet mondott a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén. Elmondta, mi a legfontosabb dolog az életben, majd Széchenyi Istvánt is idézte.
Az ámokfutó Devin Kelley csaknem 450 lövést adott le a dél-texasi Sutherland Springs baptista templomban, amikor vasárnap az istentisztelet közben elkövette a 26 halálos áldozatot és húsz sebesültet követelő mészárlást.
A washingtoni szövetségi bíróság nem engedélyezte, hogy hatályos legyen Donald Trump amerikai elnök iránymutatása, amellyel kitiltották volna a hadsereg kötelékéből a transzneműeket.
Az amerikai elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort és annak korábbi üzlettársa, Rick Gates ellen emeltek vádat, pénzmosással és adócsalással gyanúsítják őket. Közben kiderült, egy másik Trump-tanácsadó hazudott az FBI-nak.
Lezárták lövöldözés miatt szombat éjjel az Egyesült Államokban a Virginiai Állami Egyetem kampuszát.
Az Amerikai Egyesült Államok csütörtökön kilépett az UNESCO-ból, Donald Trump szerint a szervezet elfogult Izrael ellenében.
A New York Times szerint az izraeli kémeknek sikerült feltörniük a Kaspersky vírusírtót, a programon belül pedig orosz kémek nyomaira bukkantak.
Rex Tillerson korábban a külügy kormányzati tisztviselői előtt idiótának nevezte az elnököt. Ezért nyíltan kiállt, hogy elmondja, pletykálták, hogy lemond, de ő marad.
Tom Price, aki a Fehér Ház engedélyével katonai gépekkel repülte körbe a világot, az első miniszter, aki elhagyja a Trump-kormányt.
Az áldozat három évvel fiatalabb volt.
A fiatal bevándorlókat segítő program eltörlése válthatta ki a francia művész látványos reakcióját.
Egetverő csinnadratta helyben kijárt a világ legveszélytelenebb KGB formációjának, amelyik jövőre az amcsikat veszi célba.
A Hustler magazint is kiadó Larry Flynt most gondolta úgy, hogy végleg elege van az amerikai elnökből.
Három embert vettek őrizetbe az ügyben, az egyik gyanúsított állítólag a következő 9/11-et kívánta létrehozni. Egy beépített FBI-ügynök segítségével leplezték le az akciót egy éve.
Észak-Korea előkészíti egy olyan nagy hatótávolságú rakéta tesztelését, amely meggyőződése szerint képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját – közölte Moszkvában egy orosz parlamenti képviselő, miután visszatért phenjani látogatásáról.
Erről Rex Tillerson külügyminiszter beszélt pekingi látogatása során, ahol közölte: az Egyesült Államoknak több nyitott kommunikációs csatornája van Phenjannal.