Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Artisjus

Balla István-Németh Róbert Kult

Tátrai Tibor: Megvisel, ha a hatalom rátelepszik a kultúrára

Hobo Blues Band, Skorpió, Syrius, Tátrai Band, Boom Boom, Latin – csak néhány Tátrai Tiborhoz köthető zenekar a sokból. Több mint 50 éve van a pályán, és több mint 50 lemezen gitározik a most 68 éves zenész-zeneszerző. Magát tücsöknek tartja, és úgy véli, a politikának nincs helye a művészetben. Interjú a hétfő este Artisjus zenei életműdíjat átvevő gitárossal, aki még azzal is derűsen együtt tud élni, hogy kézbetegsége miatt egyre nehezebb gitároznia.

MTI Kult

Irodalmi Nagydíjat kap Kovács András Ferenc

Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette pedig még négy szerző vehet át elismerést a március 2-i díjátadó ünnepségen.

hvg.hu Tech

"Kiürülhet" a Google az új EU-s jogszabály miatt

A Google egy újabb eszközt húzott elő a tarsolyából, hogy megmutassa, milyen hatása lehet az Európai Unió új szerzői jogi irányelvének, ha jelenlegi formájában törvény lesz belőle.

Balogh Csaba Tech

Szerdán szavaznak a jogszabályról, amely örökre megváltoztathatja az internetet [frissítve: megszavazták]

Döntött az Európai Parlament az új szerzői jogi irányelvről, amely ellenzői szerint komoly cenzúrát szabadíthat a szabad internetre. A szerzői jogok keményebb internetes érvényesítéséért küzdő támogatói viszont úgy vélik, az elsődleges tartalomelőállítók jogos érdeke az, hogy pénzt lássanak műveik bármilyen feldolgozásából. Egy biztos: megváltozik a ma ismert webes rend.

1 2 3 4 5 6
Bármikor, bárkivel előfordulhat Magyarországon – mit tudunk tenni a kert végébe ledobott akkugyárral? – zCast

Bármikor, bárkivel előfordulhat Magyarországon – mit tudunk tenni a kert végébe ledobott akkugyárral? – zCast

Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója poloskás képpel posztolta ki, hogy a Telexet selejtnek tartja

Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója poloskás képpel posztolta ki, hogy a Telexet selejtnek tartja

Döntött a német parlament, jöhet a sok százmilliárd eurós haderőfejlesztés

Döntött a német parlament, jöhet a sok százmilliárd eurós haderőfejlesztés

Ön is észrevette, hogy volt valami furcsaság az utóbbi időben a coca-colás üvegeken?

Ön is észrevette, hogy volt valami furcsaság az utóbbi időben a coca-colás üvegeken?

A Szépírók Társasága tiltakozik Döbrentei Kornél és Takaró Mihály állami kitüntetése ellen

A Szépírók Társasága tiltakozik Döbrentei Kornél és Takaró Mihály állami kitüntetése ellen

A kormány szerint bámulatos az árréssapka hatása, több tucat termék ára felére csökkent

A kormány szerint bámulatos az árréssapka hatása, több tucat termék ára felére csökkent

Megnéztük, mennyibe fájna egy igazi Fehér Lótusz-rajongó thaiföldi álomutazása a tavaszi szünetben

Megnéztük, mennyibe fájna egy igazi Fehér Lótusz-rajongó thaiföldi álomutazása a tavaszi szünetben

Rácz András felajánlott 200 ezer forintot a Pride-résztvevők büntetésére

Rácz András felajánlott 200 ezer forintot a Pride-résztvevők büntetésére

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A címlapról ajánljuk