Fotók: Virágmintás, gázüzemű buszokat tesztel a BKV és a Volán
Földgázüzemű autóbuszt tesztelnek a Volánbusz és a BKV vonalain.
Földgázüzemű autóbuszt tesztelnek a Volánbusz és a BKV vonalain.
Március 24-én, vasárnap 8 órától 18 óráig a H5-ös hév vonalán karbantartás miatt Szentendre végállomás és Pomáz között HÉV-pótló buszok szállítják az utasokat - közölte a BKK.
Demszky Gábor volt főpolgármester a Magyar Narancs legfrissebb számának adott interjújában többek között azt mondta: Orbán számára Budapest bűnös város, az egységes főváros veszélyt jelentene a számára.
A BKV Zrt.-vel egykor szerződő cégek vezetőit hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós és társai ellen folyó per keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. A volt szocialista főpolgármester-helyettes az elhangzottakra reagálva elmondta, hogy az egyik cég dolgozott az MSZP kampányában, a másik a párt honlapját üzemeltette.
Az 1-es villamos vonalán egy szakaszon nem jártak a villamosok, helyettük pótlóbuszok közlekedtek, ám nem sokkal reggel nyolc óra után a BKK Facebook oldala azt közölte: teljes szakaszon újra mennek a villamosok.
Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra, a buszok és a villamosok közlekedésében pedig változásokra kell számítani vasárnap a Kálvin térre hirdetett demonstráció miatt.
A havazás miatt nem közlekednek az 51-es és az 52-es villamosok a Török Flóris utca-Nagysándor József utca közötti szakaszán - írta péntek reggel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a rendkívüli időjárás miatt a korábban meghirdetett mai közúti zárások és a hozzájuk kapcsolódó tömegközlekedési változások döntő többsége elmarad.
Egy szakaszon nem járnak az 1-es villamosok műszaki hiba miatt, ezért pótlóbuszokat állítottak be.
A Well Kft és a Pont EZ Kft. vezetőjét hallgatták ki tanúként cégeik és a BKV Zrt. közötti szerződések miatt a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
A keddi, döntő fontosságú BKV-s bértárgyalás előtt a közlekedési cég igazgatósága jelezte, hogy kész az átlgosan 3 százalékos béremelésre, ám ettől még nem hárult el a sztrájkveszély - írja a Népszava.
Három százalékos béremelést ajánl BKV a szakszervezeteknek a kedden folytatódó bértárgyalásokon – közölte a fővárosi közlekedési vállalat.
A BKV Zrt. igazgatósága elfogadta hétfői ülésén az előzetes üzleti terv béremelésre vonatkozó sarokszámait, eszerint a munkavállalók átlagosan 3 százalékos béremelést kapnak.
2013. március 9-én, szombaton késő este egy, a Móricz Zsigmond körtér felé tartó 33-as autóbuszon a járművet rongáló graffitizőket ért tetten a busz vezetője - adott ki közös nyilatkozatot a BKV és a BKK.
A Thököly út egy szakaszán demonstráció miatt, a Népliget metróállomásnál a Ferencváros-Újpest focimeccs miatt lesznek a tömegközlekedést is érintő forgalomkorlátozások vasárnap délután Budapesten.
Nem tudni pontosan melyik vonalon jár, de amerre feltűnik, ott veszélyben a szabálytalankodók fényezése.
Reggel 9-től várhatóan délig vágányzár lesz csütörtökön a H6-os HÉV vonalán, ezért pótlóbuszok mennek a szerelvények helyett.
Új alvállalkozói tendert kényszerült kiírni a Volánbusz, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Budapest környéki járatok átvételére kiszabott májusi határidőkre képtelen előteremteni elegendő járművet – írja a Népszabadság. A lap szerint könnyen elképzelhető, hogy még a BKV legöregebb buszainál is leharcoltabb járművek szállítanák májustól az utasokat Budapest környékére, de garantált a zsúfoltság is.
Vitézy Dávid BKK-vezér és Bolla Tibor BKV-vezér közös döntése alapján százezer forint jutalmat kapott az a BKV-sofőr, aki a 909-es éjszakai járaton elfogott egy zsebtolvajt - írja a BKV Figyelő blog.
Májustól fokozatosan állítja forgalomba a BKK az új, légkondicionált Mercedes Citaro buszokat. A buszok többségében az Észak-Pestről, Óbudáról induló járatokon, így egyebek mellett a 7-es buszcsalád vagy az 5-ös autóbusz vonalán járnak majd.
Villamos ütközött autóval a Mogyoródi út és a Nagy Lajos király útja kereszteződésében. A 3-as és a 62A villamosok vonalán átmenetileg pótlóbuszok szállítják az utasokat.