"Semmibe vesznek minket" - tüntetnek ma a BKV-sok
Demonstrációt hirdettek mára a BKV szakszervezeti szövetségei a cég Akácfa utcai székháza elé, tiltakozásul a dolgozókat érintő megszorítások ellen.
Demonstrációt hirdettek mára a BKV szakszervezeti szövetségei a cég Akácfa utcai székháza elé, tiltakozásul a dolgozókat érintő megszorítások ellen.
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei kedd délutánra a BKV Akácfa utcai székháza elé, tiltakozásul a dolgozókat érő megszorítások ellen.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév privatizált cég volt, a BKV azonban száz százalékban önkormányzati tulajdonban van - így reagált a hivatal délelőtt Rogán Antal hétfői reggeli tévényilatkozatára. A parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Mokkában azt mondta: idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a Malév esetében.
A parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében. Rogán Antal hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: májusig rendezni kell a BKV helyzetét.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. az éjszakai műszakban 98 munkagéppel és 429 hómunkással takarította Budapest útjait és köztereit; az utak járhatóak, a BKV járatai hajnalban rendben elindultak - közölte a társaság hétfőn kora reggel.
Az MSZP jelen ismeretei szerint március végére elkerülhetetlenül bekövetkezik a BKV műszaki, pénzügyi és "emberi" csődje, ha a kormány és a főváros nem változtat álláspontján - jelentette ki Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője pénteken.
György István főpolgármester-helyettes szerint nem reális többletbevételek nélkül megoldani a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását. Rogán Antal, a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke előzőleg azt közölte: mostanra világossá vált, hogy külső forrás tömeges bevonása és az adóemelés nem valós megoldás a BKV helyzetére, ehelyett a fővárosnak önmagán és a cégein kell spórolnia.
"Hibás, valószínűleg elírt" a katasztrófavédelem, a főváros és a BKV képviselőinek októberi megbeszéléséről született emlékeztető, amely szerint figyelni kellene egyes BKV-dolgozók politikai elkötelezettségét is - írja közös közleményében György István főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid, a BKK, illetve Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója. A találkozóról készült emlékeztetőt korábban a narancs.hu tette közzé.
A BKV pénz hiányában nem hajtaná végre az adójóváírás miatt a kormány által kötelezően előírt bérkompenzációt, illetve a minimálbér-emelést sem - értesült az MTI csütörtökön az ügyet jól ismerő BKV-s forrástól.
Miközben a magyar gazdaságban számos új projekt, beruházás zajlik januárban, addig néhány nagyobb cég - részben az Orbán-kormány gazdaságpolitikája miatt, részben az általános válsághelyzet miatt - leépítéseket határozott el, illetve leállította néhány fejlesztését.
Rogán Antal V. kerületi polgármester soha semmilyen jelét nem adta annak, hogy bármi problémája vagy kritikája lenne a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) működésével kapcsolatban - közölte György István főpolgármester-helyettes a Főpolgármesteri Hivatalon keresztül szerdán az MTI-vel. Az Index azt írta, Rogán Antal néhány hete azt javasolta, hogy érdemes lenne megfontolni a BKK megszüntetését.
Tarlós István főpolgármester kedden sajtótájékoztatón közölte: az autósokat terhelő útdíj eredetileg Rogán Antal ötlete volt. Videó.
Csaknem harminc év szolgálat után búcsúzik az utolsó ráncajtós Ikarus 260.00 típusú busz. Ezt a járművet 1972-től, tehát a kezdetektől egészen 1985-ig gyártották, 1984-ig ráncajtókkal, majd az utolsó évben már úgynevezett bolygóajtókkal.
Február elsejétől változtak a BKV helyközi viteldíjai, így többek között drágultak egyes kiegészítő HÉV-jegyek, illetve környéki bérletek - közölte a társaság.
Nem merült fel a kormány ülésén a budapesti útdíj témája a miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint.
Sajtótájékoztatót tartott Tarlós István, miután részt vett azon a kormányülésen, amely a BKV egyre tarthatatlanabb helyzetére kereste a megoldást. A főpolgármester elmondta: Rogán Antal volt az előterjesztője a hétfőn nagy port felvert, havi 10 ezer forintos útdíj bevezetésének, de szerinte a miniszterelnököt sem biztos, hogy mindenről pontosan tájékoztatták a fővárosi tömegközlekedési cég ügyében.
Elszenderülő utasok értékeit lopta el budapesti villamosokon az a férfi és az a nő, akiket a napokban, tettenérés közben fogtak el a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán.
Még pár nap, amíg dönt a kormány a BKV helyzetének megoldására benyújtott javaslatokról - mondta Tarlós István főpolgármester a kedd délelőtti kormányülésről távozóban.
Több BKV-busz hibásodott meg eddig a hétfői naphoz képest, aminek oka a hideg időjárás és a járművek magas átlagéletkora - mondta Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke.
A BKV helyzetéről, finanszírozásáról egyeztet keddi ülésén a kormány; a találkozón részt vesz Tarlós István főpolgármester is. A javaslatok között szerepel a BKV zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatásának feloldása, az úthasználati díj bevezetése, a régiós elvű közösségi közlekedési adó kivetése, a helyi iparűzési adó mértékének emelése, a közösségi közlekedés áfakulcsának 27-ről 5 százalékra történő csökkentése.