#Balaton





Tiborczék kikötőt szereztek, és máris itt a milliárdos pályázat
 

Tiborczék kikötőt szereztek, és máris itt a milliárdos pályázat

Nemrég jutott érdekeltséghez egy keszthelyi kikötőben a miniszterelnök veje, a kormányzat pedig egymilliárdos kikötőfejlesztési pályázatot véleményeztet kiírás előtt a szakmával és a közvéleménnyel. A látszat azonban csal, a társaság állítja, nem tervezi, hogy uniós pénzeket is igénybe venne a kikötő felújításához.

hvg.hu hvg.hu



Egy méterrel nőhetett volna a Balaton vízszintje ősz óta
 

Egy méterrel nőhetett volna a Balaton vízszintje ősz óta

A Balaton-vízszint szabályozási maximumának 110-ről 120 centiméterre emeléséhez egyelőre nem adottak a feltételek, és még a tervek sem körvonalazódtak, hogy milyen módon teremtik meg ezeket – hangzott el a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén. A tó vízszintingadozása az utóbbi években szélsőségessé vált, szeptember óta például annyi vizet engedtek le, ami közel egy méterrel emelhette volna meg a vízszintet.

MTI MTI


Alig lesz nádaratás a Balatonon
 

Alig lesz nádaratás a Balatonon

Az idén mintegy 20 hektáron aratják le a nádat a Balatonnál, mivel a rendkívül enyhe télben a tavon nem alakult ki - és várhatóan már nem is fog - az aratáshoz alkalmas jégvastagság február közepéig, a "nádarató szezon" végéig - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.

MTI MTI

Jégtorlaszokat emelt a szél a Balatonon, a komp se jár - fotók
 

Jégtorlaszokat emelt a szél a Balatonon, a komp se jár - fotók

A Balaton jegesedése miatt január 5-én kora délutántól nem jár a komp Szántód és Tihany között. Az intézkedés ideiglenes, amint az időjárási, illetve jégviszonyok lehetővé teszik, a járatok újra elindulnak. Kedden az erős északi szélben összetörtek és feltorlódtak a jégtáblák a szántódi kikötőnél - ez látható az alábbi fotókon.

MTI MTI






Balatoni jég: Csak akkor jó, ha igazán vastag
 

Balatoni jég: Csak akkor jó, ha igazán vastag

A jégen tartózkodás szabályaira hívta fel a figyelmet kedden a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság. Verb István víziközlekedési osztályvezető szerint a Balaton térségében éjszaka mínusz 10-15 fokig is lehűl a levegő, és napközben sem melegszik fel mínusz 5 fok fölé, ami kedvez a jegesedésnek. A jogszabály szerint akkor szabad a jégre lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad és nem mozog.

MTI MTI