Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 2013-as adatokhoz képest 50 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a Balaton környéki kempingekben. A mai kempingezők nem feltétlenül otthonról hozzák a felszerelést, és nívós szolgáltatásokat várnak el.
A kempingezés reneszánszát éljük, több mint 50 százalékkal nőtt a kempingek előfoglalása a két évvel ezelőtti adatokhoz képest a Balatontoruist Kft. által üzemeltetett 17 balatoni kempingben, ahol kisebb fejlesztésekkel készülnek az áprilisban induló nyitásokra. A tavalyinál jobb szezonra számítanak - mondta Székely Ferenc, a cég általános igazgatóhelyettese.
Kifejtette: tavaly stagnált, a csapadékos nyár ellenére sem csökkent a forgalom a kempingekben, ahol 173 ezer vendég töltött el 618 ezer vendégéjszakát.
Elmondta, az évek, évtizedek óta visszatérő, egyre idősebb vendégkör csökken, helyükre új kempingezők lépnek. A szokások is átalakulóban vannak: egyfelől Kelet-Közép Európában egyre több háztartás rendelkezik lakókocsival, lakóbusszal, másfelől egyre több vendég szeretné élvezni a kempingezés mint életforma örömeit, de nem kíván invesztálni a kempingezéshez szükséges felszerelésekbe. Ezeket ma már egyre inkább a kempingüzemeltetőknek kell adniuk. Tavaly 25 mobilházzal és 45 bérelhető lakókocsival nőtt a kempinglánc kínálata, amely az idei szezonra további 50 mobilházzal bővül - mondta Székely Ferenc.
Megfigyelhető a vendégkör polarizálódása is. Egyrészt egyre nagyobb az igény a magas színvonalú, nagy alapterületű fedett szálláshelyek és a komfortos parcellák iránt, az áramcsatlakozás mellett a közvetlen víz- és szennyvíz csatlakozással. Másrészt növekszik a kereslet a legtakarékosabb nyaralási formák iránt is. Nő az igény a kempingeken belüli díjmentes kulturális-, sport- és szórakoztató programok iránt is.
A révfülöpi Napfényt ajánlják a németek
A Balatontourist 17 kempinget üzemeltet, amelyeket az időnként változó tulajdonosoktól bérel.
Idén a cég első kempingje április elsején nyit Zalakaroson, amit április közepén további három követ, a Balatonakali Strand-Holiday Kemping, a Keszthely Zala Kemping és Üdülőfalu és a Vonyarcvashegy Park Kemping és Üdülőfalu, majd májusban valamennyi megnyitja kapuit.
A cég balatoni kempingláncát folyamatosan értékeli az európai piac. Ezek közül legmeghatározóbb a kempingezők bibliájának számító, több mint 2800 kempinget felsorakoztató ADAC Német Autóklub kempingkatalógusa, amibe már bekerülni is rangot jelent - fogalmazott Székely Ferenc. Jelentős eredménynek nevezte, hogy szerepel benne a Balatontourist 15 kempingje, a révfülöpi Napfény Kempingje pedig a Balaton körül egyedüliként elnyerte az idén bevezetett ADAC TIPP kiemelést. Ezt a nem luxuskategóriás, de több téren is kiváló teljesítményt nyújtó kempingek kaphatják meg.
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján fellelhető hivatalos információk szerint a társaság nettó árbevétele 2013-ban 1,3 milliárd forint volt, amely a társaság közlése szerint 2014-ben 1,7 milliárd forintra emelkedett. 2014-ben az adózás előtti eredmény a nem végleges adatok szerint eléri a 2013. évi 141 millió forintot. A társaság 2014-ben 25 mobilházzal és 45 bérelhető lakókocsival növelte kínálatát, melyet 2015-2016-ban további 25-25 mobilház követ. Évente 100 millió forintot meghaladó összeget fordít beruházásokra, a kempingek műszaki állapotának javítására és a vendégfogadási színvonal emelésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.