szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fehér a karácsony idén Belgiumban, erre utoljára 1964-ben volt példa a jellemzően óceáni éghajlatú országban.

A szokatlanul tartós hideg és csapadékos időnek köszönhetően az ünnepi hétvégére az ország területének nagy részét vastag hótakaró borította. Érvényes ez a fővárosra, Brüsszelre is, ugyanakkor a tengerparton - ahol hagyományosan legenyhébb az időjárás - a hóréteg az egy centimétert sem éri el. Az Ardennekben 68 centiméteres hóvastagságot is mértek.

A brüsszeli magaslatokon 16, az ottani nemzetközi repülőtéren tíz centiméternyi hó esett, ez jelentős fennakadásokat is okozott a közlekedésben. A charleroi-i repülőtéren ugyancsak jelentős késések keletkeztek a téli időjárás miatt, az egyik karácsony előtti budapesti járat csak 24 órás halasztás után tudott elindulni. A káosz és üresség jellemezte a közúti közlekedést is, a városokon belül is sok kis utca járhatatlan volt a havazást követően.

Belgium éghajlatát a tenger közelsége határozza meg, általában a téli hónapokban sem jellemző a tartós hótakaró és hideg. A tengerparton ezúttal is megmaradt 0 fok körül a hőmérséklet, az ország keleti részében, a hegyekben viszont ennél jóval hidegebb, mínusz 10 fok is előfordult.

Mint a Le Soir című lap jelentette internetes oldalán, a meteorológiai viszonyok alapján az országban hivatalosan is rögzítették, hogy 46 év után fehéren köszöntött be a karácsony.

MTI Itthon

Havazás várható a keleti országrészben, csökken a széllökések ereje

A széllökések mérséklődnek hétfőre, havazásra pedig elsősorban a keleti országrészben, főleg a Mátra környékén lehet majd számítani: az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint hétfő késő estig 2-12, de helyenként akár 15 centiméternyi hó is eshet.

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Újrakezdik a tárgyalásokat az izraeli túszok elengedéséről

Újrakezdik a tárgyalásokat az izraeli túszok elengedéséről