Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Berlin

MTI Gazdaság

Perel az Air Berlin az új reptér csúszása miatt

Legalább negyvennyolcmillió eurós, vagyis átszámítva körülbelül 14 milliárd forintos kártérítést követel a Berlin-Brandenburg repülőtértől az Air Berlin légitársaság. Szerintük ekkora kárt okozott nekik, hogy a német főváros legújabb repülőtere még mindig nem nyitott meg – közölte a potsdami bíróság illetékese. A tárgyalás szerdán kezdődik, az ítélet várható időpontjáról nincsenek információk.

hvg.hu Nagyítás

Fotók: ismét nyomultak a pucér állatvédők

"Kinek a bőrében vagy?" feliratú táblákat mutatnak az Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért, azaz a PETA nevű állatvédő szervezet aktivistái a Berlini Divathét idején a Brandenburgi kapu előtt.

Sz.R. Kult

A spanyol nőknek köszönte meg a díját a rendező

A szélvihar is megenyhült a német fővárosban az európai filmek Oscarjának nevezett Európai Filmakadémia szombat esti díjkiosztó gáláján. Így is kijutott érzelmi viharokból pro és kontra a díjazásokat illetően.

MTI Világ

Kiengesztelné Amerika a lehallgatott Európát

John Kerry amerikai külügyminiszter Berlinbe látogat, amint megalakul az új német kormány. Az út egy diplomáciai offenzíva része, amelynek célja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött megfigyelési programjain felháborodott európai szövetségesek kiengesztelése - írta a Der Spiegel.

Fazekas Zsuzsa Világ

Néhány ötlet, amiből Tarlós még meríthet

Párizsban nyugodtan maradhatnak az erdőben is a fedél nélküliek, Londonban minél előbb szállást kell kapniuk, Prágában csak a buszra nem szállhatnak fel – összeszedtünk néhány példát arról, hogy más európai fővárosok és polgármestereik hogyan kezelik a hajléktalankérdést ahelyett, hogy kitiltanák őket a városból.

MTI Világ

Sikertelen a berlini ökoáramcégről szóló népszavazás

Sikeretlennek bizonyult a Berlin energiaellátásának jövőjéről vasárnap rendezett helyi népszavazás, mivel a az Energia-kerekasztal előterjesztését támogatók aránya nem érte el a szavazásra jogosultak 25 százalékát.

MTI Világ

Zsidó temetőben nyugszik a Gestapo egykori vezetője

Heinrich Müller, a Gestapo egykori vezetője és a zsidóság módszeres megsemmisítésének egyik legfőbb felelőse 1945 óta egy berlini zsidó temetőben nyugszik – írta egy történészprofesszorra hivatkozva a Bild című német lap.

MTI Világ

Snowdent is meghallgatnák Merkelék

A német kormány szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) körül kialakult megfigyelési botrány ellenére folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról. A Bundestag rendkívüli ülésen tárgyal Angela Merkel kancellár mobiljának feltételezett megfigyeléséről, és várhatóan vizsgálóbizottságot is alakítanak az ügy feltárására. Az ellenzéki pártok szerint a bizottságnak Edward Snowdent is meg kell hallgatnia.

1
28 29 30 31 32
51
Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

A címlapról ajánljuk