Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#BrandLab

Magyar Országos Közjegyzői Kamara

Akár örökre is elveszhetnek digitális javaink, ha nem gondolkodunk előre

Kérdésessé válhat a kriptojavakhoz való hozzáférés az örökösök számára, ha az örökhagyó nem rendezi el időben digitális javainak sorsát. Ugyanígy elveszhetnek az utókor számára a felhőben tárolt dokumentumok – például egy még ki nem adott regény kézirata vagy egy olyan kísérleti eredmény, amely például forradalmasíthatja egy halálos betegség kiváltó okainak kutatását. Szerencsére van megoldás azoknak, akik a digitális javaikat szeretnék átörökíteni.

BrandLab

Növekvő profit és irigylésre méltó céges eredmények? Íme, a sikeres vállalkozás hat fontos hozzávalója

A sikeres üzlet receptjét minden vállalkozó máshogyan diktálná le, egyben azonban mindannyian egyetértenek: a kitartás és a szorgalom mellett nemcsak szerencsére van szükség, hanem bátorságra is. Szakkönyvek és előadások sora foglalkozik azzal, hogyan lehet könnyen, gyorsan, nagy forgalmú céget létrehozni, az oktatóanyagokból az azonban szinte mindig hiányzik: a „könnyen” helyett minden kezdő vállalkozó inkább a „nehéz” és „küzdelmes” szavakkal jellemzi az indulás időszakát. De mégis mi az, amit jó, ha megfontol és megfogad az, aki most vágna bele élete üzletébe? Íme, néhány tanács azoktól, akik már sikerrel túljutottak ezen.

Legrand

E-járműtöltés: ha nem figyelünk a biztonságra, hatalmas károkat okozhatunk, nem csak az autónknak

Ez e-mobilitás dinamikus terjedését a világot sújtó üzemanyagárak, az autógyártók dízelbotrányai mellett a környezettudatosság is nagy mértékben fűti. Miközben egyre hosszabb távokat teszünk meg egyre gyorsabban a Föld körül, az is egyre fontosabbá vált, hogy közlekedésünket fenntarthatóvá tegyük. Az azonban kérdés, hogy felkészültünk-e a változásra? Hiszen a fejlődést nemcsak átélni, tanulni is kell.

CMS Budapest

Mit tegyünk, ha üzleti partnerünk kriptóval fizetne?

Az orosz-ukrán háború miatt különösen aktuális a kérdés, hiszen az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt előfordulhat, hogy egyes cégek deviza helyett kriptoeszközökkel rendeznék a számlájukat. Ennek lehetőségét, jogi és számviteli aspektusait jártuk körül a CMS jogi szakértőinek segítségével, akik a készülődő új európai uniós kripto-szabályozás rejtelmeibe is beavattak.

Crystal Worldwide Group

Hol vannak legnagyobb biztonságban pénzügyi titkaink?

Minden évben kiadják a pénzügyi titokvédelmi jelentést arról, hogy mely országok rejtik el a legjobban a pénzügyi titkokat. A listában azok a helyszínek szerepelnek előkelő helyen, ahol a legkisebb az átláthatóság, illetve a legkevésbé működnek együtt a nemzetközi szervezetekkel adatcsere tekintetében.

EFAFLEX Hungária Kft.

Az építőipar növekszik a leggyorsabban, mégsem örülhetünk?

Nyakunkon a vállalati év vége, az üzleti eredmények, a megtérülési mutatók zavart számolgatása, az excel-táblák tologatása és az ezzel együtt járó kellemetlen felismerés, hogy a kitűzött célokat idén sem értük el. De mi lehet a probléma, ami miatt évről évre semmi sem változik, ha az éves eredményeket összegezzük? Ha már megtörtént a felismerés, hogy valami nem jól működik, itt az idő, hogy szembenézzünk a cégirányítás valós problémáival és feltegyük a kérdést: megfelelően vezetjük-e a vállalatot és haladunk-e a piac diktálta trendekkel?

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Egy menet virtuális pingpong után muszáj sétálnom egyet az erdőben – interjú Dr. Meskó Bertalan jövőkutatóval

Az, hogy milyen világban fogunk élni, szinte mindenkit érdekel. Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató nap mint nap ezzel foglalkozik: az orvoslás jövőjével kapcsolatos kutatásai, amelyek egyaránt érintik magát az embert, az orvoslás technológiáját, vagy épp az online medicina területét, világszerte ismertek. Az idei évben ismét az EdisonKids és a Samsung Megoldások a holnapért program fővédnökeként segíti majd a jövőkutatás iránt érdeklődő diákokat, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Schneider Electric

Az ipari forradalom az okoskismegszakítóval elérte a szervertermeket is

Az Ipar már 4.0, de a szerverterem még nem okos? Mivel a világ egyre több adatot termel és fogyaszt, egyre magasabb szinten van a digitalizáció, egyre több cégnek van szüksége valamilyen adatközpontra, elkerülhetetlen, hogy az adatközpontok is felokosodjanak. Főleg, ha szeretnénk elkerülni a klímakatasztrófát: ugyanis az egyre több szerver (és hűtése) egyre többet fogyaszt, így elkerülhetetlen, hogy hatékonyan használják fel hozzá az áramot. Ehhez pedig a villamossági berendezéseket is fel kell okosítani.

DHL Supply Chain Magyarország Kft.

A sikeres vállalkozás titka: találja ki a terméket, a többit pedig bízza másra!

Bár még nem vagyunk túl a járványon, az utóhatásait már minden területen érezzük. Így van ez az e-kereskedelem szegmensében is: a fizikai boltok bezárásával az online térre való átállás olyan gyors volt, hogy az online kereskedelem növekedése messze túlmutat minden eddigi előrejelzésen. Hely azonban maradt azoknak is, akik most kezdenének új, online vállalkozásba, ezért Kemény Zoltánt, a DHL Supply Chain Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, hogy lehetünk akár holnap mi is sikeres webshoptulajdonosok munkaerő, adminisztrációs és logisztikai problémák nélkül.

Bosch Rexroth Kft.

Ami elromolhat, az mindenképp el is fog romlani - vagy mégsem?

A digitalizáció korában már egyre több cég nyújt online támogatást az eszközeihez. Az Ipar 4.0 kihívásainak megfelelően a legkorszerűbb szolgáltatási hátteret kell nyújtani azok számára, akik versenyben szeretnének maradni, így nem csoda, ha ma már egy digitális asszisztens segítségével bármit el lehet intézni egy mobilappon keresztül.

Vodafone

Egy dolog, ami mindnyájunkat elérhet

Magyarország magányos ország. 1 millió ember van ma egyedül hazánkban, közülük rengetegen, több mint 600 ezren 65 év felettiek. Videós stábunkkal egy idősek klubjába látogattunk el, és beszélgettünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársával arról, hogy hogyan segítenek ők azoknak, akik egyedül vannak, a klubtagokkal pedig arról, hogy hogyan küzdenek meg azzal, hogy a legtöbb időt egymagukban töltik. Fontos, hogy az elmúlt években különösképpen sok fiatal is találkozott az elszigeteltség. Nekik is ki kellett találniuk, hogy hogyan lássanak ki mindebből, ezért megkerestünk egy végzős gimnazistát, hogy ossza meg velünk tapasztalatait arról, hogyan érintette a karanténidőszak magányossága, illetve mit tett azért, hogy enyhítsen ezen az érzésen.

Sedacur forte

Így tesz beteggé az alvászavar

Egyes kutatások szerint minden tizedik, más vizsgálatok alapján azonban minden második ember küzd rövidebb-hosszabb ideig alvászavarral vagy krónikus alvási nehézségekkel. Akinek huzamos ideje fennállnak a panaszai, annak mindenképpen megoldást, illetve orvost kell keresnie, hiszen az alvászavarban szenvedőknél betegségek jelenhetnek meg, ami az életminőségüket jelentősen ronthatja.

Erste Bank

"Én első kézből tudom, mennyit jelenthet egy kis összegű megtakarítás" – ön is bármikor belevághat!

A rendszerváltás óta példátlan februári pénzeső (a 13. havi nyugdíj és az előző évinél 5 százalékkal magasabb nyugdíj, a megemelt minimálbérek, a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége, és persze a gyermekeseknek járó szja-visszatérítés) miatt most sokaknak keletkezhet akkora megtakarítása, amelyet már a párnaciha és a befőttesüveg helyett érdemes befektetni. De vajon mibe? Ennek eldöntése habitus kérdése is, valaki hajlandó kockázatot vállalni és azt el is viselni, mások inkább óvatos típusok. Mint azonban cikkünkből kiderül, odafigyeléssel akár mindenki megtalálhatja a számítását, a karakteréhez legjobban passzoló befektetési stratégiát.

Sedacur forte

Munkahelyváltás stressz nélkül? Lehetséges!

Mindenki életében eljöhet a pillanat, amikor úgy dönt, itt az ideje, hogy új munkahely után nézzen – függetlenül attól, hogy a túlhajszoltság, a motiválatlanság vagy csak az új impulzusok iránti igény miatt érzi szükségszerűnek a váltást. Az új helyzethez alkalmazkodni azonban éppolyan nehéz, mint lezárni a régi rutint: új munkatársakkal, új feladatokkal és új munkamódszerekkel találkozunk, így egyszerre kell majd bizonyítanunk és megfelelnünk, sőt a mindezzel járó szociális stresszen is úrrá kell lennünk valahogy. Érdemes tehát tudatosan készülnünk a munkahelyváltásra!

Vatera

Milliókat érő érmék a magyar piacon: lehet, hogy nálunk is lapul egy?

Egy apró kis fémdarab, egy tenyérnyi papírlap, mégis van, hogy milliókat ér. A numizmatika éppen ettől szép azok szerint, akik évtizedek óta ezzel foglalkoznak. Bár a gyűjtők az érmékre és a papírpénzekre úgy tekintenek, mint a történelem segédtudományára, mára egyre több befektető jelenik meg az aukciókon, akik megtérülő befektetést látnak benne. Mindez nem véletlen: a régiségek ezen piaca soha nem látott mértékben virágzik Magyarországon, persze csak azoknak, akik ismerik és tudják, milyen érmékbe és papírpénzekbe érdemes fektetni a pénzüket.

1
33 34 35 36 37
93
Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

A Meta „meghallotta Trump üzenetét”, állítja Frances Haugen Facebook-szivárogtató

A Meta „meghallotta Trump üzenetét”, állítja Frances Haugen Facebook-szivárogtató

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

A címlapról ajánljuk