A brazil Lula szerint a BRICS nem a G7 és a G20 riválisa, de egész mást gondol Hszi Csin-ping!
A feltörekvő országok csoportosulásának vezetőit Johannesburg látja vendégül.
A feltörekvő országok csoportosulásának vezetőit Johannesburg látja vendégül.
Nyolc dél-amerikai állam vezetői találkoztak Belém városában Brazíliában, ahol megállapodtak abban, hogy küzdeni kell az amazonasi őserdők kipusztítása ellen, de közös program továbbra sincsen. Minden ország a saját útját járja, mert a gazdasági érdekek szembenállnak a környezetvédelemmel.
A hatóság emberei közel négyszáz kiló kábítószert foglaltak le.
A 14 napos út kétharmadánál elfogyott az élelmük és a vizük is.
Idén eddig “csak” egy bő Nógrád megyényi esőerdő tűnt el Brazíliában.
Így a következő elnökválasztáson sem indulhatna, de még fellebbezhet az ítélet ellen.
A gép egy dél-amerikai énekesnő zenekarának tagjait szállította.
A kibányászott nikkelt nyugat-európai és amerikai üzemekben fogják feldolgozni.
A Kína és Oroszország dominálta BRICS-csoport köré gyűlhetnek az ukrajnai háborút maguktól távolinak érző – korábban a harmadik világként emlegetett –globális dél államai, amelyek keresik a helyüket. Ez nem jelenti, hogy elfogadnák Peking vagy Moszkva gyámságát.
A volt brazil elnök azt állította, hogy a koronavírus-fertőzés elleni oltástól AIDS-es lesz az ember. Most egy tévécsatorna szerint kiderült, hogy azért egy hamis oltási igazolványt így is gyártatott magának.
Brazília, Chile, Nigéria és Kazahsztán a négy célország - értesült belső forrásból a brüsszeli Politico.
Brazília adja a világ marhahúsexportjának egynegyedét, és egyre többet vásárolnának belőle, de ehhez új legelőkre lenne szükség, amelyeket elsősorban az Amazonas körüli esőerdők elpusztításával lehetne megszerezni. Gazdasági haszon kontra környezetvédelem.
A vezető testületében 12 volt állam-, illetve kormányfőt felsorakoztató Külkapcsolatok Európai Tanácsa nevű agytröszt igazgatója, Mark Leonard szerint a globális versengésben Kína nem az USA helyébe akar lépni, hanem egy egészen másfajta stratégiában utazik, ám, ahogy azt a szerző a Project Sydicate-en megjelent, majd a bécsi Der Standard által átvett cikkében állítja, nem tud célt érni.
A 25 éves férfi a támadás után egy helyi rendőrőrsön adta fel magát.
Boufal és Sabiri góljaira csak Casemiro tudott válaszolni.
Egy pókfajra „vadászik” a tudományosan egyelőre még nem leírt, újonnan felfedezett gombafaj, melyre a brazíliai Atlanti-parti Esőerdő Rezervátumban bukkantak.
Több találat is érte, a gyanúsítottak elmenekültek.
Messze túlszárnyalta az Apple által ígérteket vízállóság terén egy iPhone 11, mely hét méteres mélységben, egy hétig volt egy tó fenekén Brazíliában.
A hatóságok beszámolója szerint az elhunytak között van 19 kiskorú is.