Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A tegnapi szárnyalás után ma is pluszban kezdtek az európai indexek. Most nem csak Budapest, hanem az egész régió jól teljesít.
Pluszban nyitott, az első percekben pedig folytatta az emelkedést a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amely így ismét átlépte a 16 000 pontos határt. A BUX 15 894 ponton kezdett, ami 0,7 százalékos többletet jelent a hétfő záráshoz képest, majd egy minimális visszaesést követően 9:10-kor már majd 1,5 százalékos pluszban 16 030 pont környékén járt.
A vezető részvények mindegyike 1-2 százalék közötti emelkedéssel kezdett. A legjobban a Mol teljesít, amely majd 2,5 százalékos pluszban is járt az első percekben, s bár innen némileg esett, a 12 745 forintos ár így is 1,6 százalékos növekedést jelent. A tegnap szárnyaló Richter – ha kicsit lassabban is de – folytatja a tegnapi menetelést. A gyógyszeripari cég részvényei 35 500 forint felé is benéztek az első percekben, ami azon túl, hogy 1,4 százalékkal magasabb a tegnapinál, bő 15 hónapos árfolyamcsúcsnak számít, utoljára 2008 március 20-án járt ilyen magasságokban a kurzus.
Pluszban kezdett a Magyar Telekom és az OTP is. A tegnap is dráguló, de enyhén alulteljesítő bankpapír most a 3700-as szinttel küzd, s 1,3 százalék körüli pluszban mozog, míg a távközlési cég részvényei 1,2 százalékkal 588 forintra drágultak.
A budapestinél kisebb mértékben, de emelkednek a nyugati börzék indexei is. A legjobban a frankfurti DAX-30 áll, amely a kereskedés első perceiben 0,3 százalékos többletet mutatott. A párizsi CAC-40 0,2, míg a londoni FTSE-100 0,1 százalékos többletet mutatott.
A régióban ugyanakkor nem egyedülálló a BUX teljesítménye. A varsói WIG-20 ugyanis majd 1,5 százalékkal emelkedik, s hasonló mértékű növekedést mutat a nemzetközi összevetésben tegnap kifejezetten gyengén teljesítő prágai PX index is.
Ecoline
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
A DK elnöke biztos benne, hogy indulnak a 2026-os választásokon, mégpedig saját listával.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet a mai napon.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.