Nemzeti túlsúly kell a kereskedelemben, mondja a CBA-alapító, aki multinak adott el boltokat
Baldauf László egy mostani interjúban azt is kifejti, miért döntött úgy, hogy külföldi kézbe adja élelmiszerboltjait.
Baldauf László egy mostani interjúban azt is kifejti, miért döntött úgy, hogy külföldi kézbe adja élelmiszerboltjait.
Ha ön is az utolsó napokra hagyta a karácsonyi készülődést, akkor van, amiben még segíthetünk: végigkóstoltunk néhány, szupermarketben kapható szaloncukrot, hogy önnek már ne kelljen kísérleteznie. Azt gondoltuk, egy ínycsiklandó órát nyújt majd a kóstolás, de a teszt felért egy vegyvédelmi gyakorlattal, és az is kiderült belőle, hogy a magas ár sem jelent garanciát az élvezhetőségre.
Lehetetlen annyiból kihozni az idei karácsonyi menüt, mint a tavalyit. A Nébih kivonta a forgalomból a Sauska harminc különféle borát, ellentmondásos hírek keringenek a CBA-boltok eladásáról, a hét végére pedig nagy nehezen meglett egy megállapodás a Brexitről. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Kiugróan jó eredményről beszélnek a CBA-nál, azt viszont nem árulják el, hogy mi lesz az üzleteik sorsa.
A legutóbbi üzleti évet hatalmas bukással zárta a CBA. Az árai felveszik ugyan a versenyt a német diszkontláncokkal, de a rendszer aligha fenntartható, a fizetések pedig jóval alacsonyabbak, mint a konkurenciánál.
Kétértelmű állítást közölt Baldauf László a Portfolio reggeli hírével kapcsolatban.
Eladja üzleteinek legalább egy részét a milliárdos magyar üzletember, a CBA-alapító Baldauf László – értesült a Portfolio.
Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát – közölte Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken.
Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VII magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá Szlovákia vezető független élelmiszer-kiskereskedelmi vállalata, a CBA Slovakia a.s. 100%-os részvénycsomagjának megvásárlásáról – derül ki a friss közleményből.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány – jelentette be Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
Sztrájkolni egy falusi kisboltban a magasabb bérért? Az bizony nehéz lesz, mert ha így megy tovább, elfogynak a dolgozók és a boltosok lehúzhatják a rolót.
Kiszoríthatják a külföldi üzletláncokat, a jövő évi választások után a Fidesz nekifut ennek a még meghódítatlan gazdasági területnek - írta a Magyar Nemzet iparági információk alapján.
Van olyan élelmiszer-kereskedelmi lánc, ahol a webes értékesítés már eléri a teljes forgalom negyedét, az online kosárérték pedig egyes helyeken 25-40 ezer forint, ami háromszorosa a hagyományos bolti bevásárlások összegének.
A kánikulában a CBA üzletlánc egységeiben is sokkal több ásványvizet adnak el, mint egy átlagos nyári napon, ami érzékelhető a bevétel növekedésén is, nagy emelkedés viszont nincs, mert az ásványvizek nem tartoznak a legdrágább áruk közé - mondta Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója a köztévében.
Mindhárom alapító támogató hátat fordított tavaly a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak, amelynek elnöke Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó. Az alapítvány gazdálkodása legalábbis zilált.
Új felszámolót jelöltek ki a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mert a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az adóst – erről szóló végzését a Cégközlöny honlapján tette közzé a Balassagyarmati Törvényszék. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt.
Adófizetők állják a cechet a Palóc Nagyker bedőlése után, ezt is jelenti a kiemelt minősítés.
A CBA úgy vergődik, mint a Balatonra rendelt egyszeri közmunkás a marhapörkölttel, a sukorói vádlottak padján ülők pedig hullámvasútba kerültek. Megnyílik végre az új IKEA, de figyelnie kell, hogy legyen hús a húsgolyóban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nem segítenek a jó kormányzati kapcsolatok, a vásárlók egyre inkább elpártolnak a CBA-tól, a kisboltok helyett pedig inkább a diszkontokat választják – derül ki a cégek éves beszámolóiból.