Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Van olyan élelmiszer-kereskedelmi lánc, ahol a webes értékesítés már eléri a teljes forgalom negyedét, az online kosárérték pedig egyes helyeken 25-40 ezer forint, ami háromszorosa a hagyományos bolti bevásárlások összegének.
Negyedik szereplőként lépett be az online élelmiszer-kiskereskedelmi piacra a magyarországi áruházláncok közül az Auchan, amely így a CBA-val, a GRobyval és a Tescóval versenyez. Valamennyien arra számítanak, hogy a csatorna dinamikusan bővülhet a következő években – írja a Világgazdaság.
Az Auchan, amely tavaly novemberben nyitotta meg online áruházát, és augusztusra érte el a teljes lefedettséget Budapesten, a lap érdeklődésére közölte: a vásárlói kosár összetétele a weben sem tér el a fizikai áruházakban tapasztalttól, a vásárlások összegében viszont jelentős az eltérés: míg a hipermarketek kosárértéke 7 ezer forintot tesz ki, addig az online a 20-21 ezer forintot is eléri.
A GRobynál a cégcsoport teljes forgalmának már most közel a negyede online értékesítés, a következő három évben további 5-10 százalékos növekedést terveznek. A GRoby esetében is míg a szupermarketekben az 1-4 ezer forintos napi vásárlások a jellemzők, addig az online áruház főként a kétheti vagy havi nagybevásárlásoknak ad teret, akár 25-40 ezer forint értékben is.
Várhatóan öt-tíz év múlva már a most külföldön tapasztalt részarányok jellemzik a magyarországi piacot Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint, vagyis az online értékesítés a teljes forgalom 8-15 százalékát képviselheti. Náluk is többszöröse a Príma üzletekben tapasztalt átlagos vásárlásoknak a webáruház kosárértéke, ahol 7000 árucikk alkotja a választékot.
A Tesco 20 ezer élelmiszert, vegyi árut és háztartási cikket kínál a weben, és promóciókkal is igyekszik ösztönözni a netes vásárlást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.