A CBA-sok a távfűtés után a zöldségcsomagolásba is belevágtak Szegeden
A lehetőség azért nyílt meg, mert megvettek egy helyi kertészeti vállalatot.
A lehetőség azért nyílt meg, mert megvettek egy helyi kertészeti vállalatot.
Az Önszabályozó Reklám Testület elérte, hogy levegyék a YouTube-ról "Pirost".
Spar lesz belőle, tovább folytatódik a magyar kiskereskedelmi lánc rövidülése.
Minden reklámozónak felelősen és megfontoltan kell eljárnia, a várható társadalmi hatásokat is figyelembe véve – közölte az MRSZ.
„Mi, az Egyenlítő Alapítvány tagjai tiltakozunk a CBA 2019 nyarán közzétett CBA Piros című reklámja ellen, és annak leállítását kérjük” – áll az alapítvány közleményében.
És egyre kelendőbbek a minőségi sörök is.
A boltokban megugrott a vizek, üdítők, jégkrémek forgalma, de a grillsajtokat és kerti medencéket is viszik, mint a cukrot.
Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 769,0 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal – közölte a Trade magazin.
Az ünnepek idején nő a kereslet a minőségi termékek iránt – ezt a CBA kommunikációs igazgatója mint szakember nyilatkozta a köztévének, mely interjúról az MTI is megemlékezett. Akkor mi ideteszünk egy képet Rogán Cecíliáról, gondoljuk, nincs ellenükre.
Radnai Márk, a reklám rendezője mesélt a nagy port kavart reklám megszületéséről.
Egy-egy darab krumplit vagy hagymát is lehet rendelni több áruház webshopjában.
A tavaly megkezdett munkát a Lekeny György által vezetett cég folytatja, alvállalkozóként pedig Paár Attila is feltűnik.
Az áruházak most azt ígérik, hogy teljes mértékben továbbadják a fogyasztóknak a tejáfa-csökkentést.
Hét üzletláncot jártunk végig, hogy olvasóinknak ne kelljen, és összeszámoltuk, mennyiből lehet kihozni a mostani árakon a karácsonyi menüt. Spoiler: hiába az áfacsökkenés vagy a tojáspara vége, nincsenek jó híreink azoknak, akik spórolni szeretnének.
Ezek a franchise-ok nincsenek "fizetőképes” helyzetben, mert a náluk dolgozó eladók munkatermelékenysége nagyon alacsony, és komoly gondok vannak az üzemi hatékonyág terén is – állítja Raskó György a KSH boltösszeomlásokról számot adó statisztikája kapcsán.
Három évvel ezelőtt kigolyózták Simicska cégét a szegedi távfűtésből, most az öt évvel ezelőtt a megújuló energiába is belevágó CBA-s vállalkozó beszállt a város távfűtésének korszerűsítésébe, 22 milliárd forintból termálrendszert építenek. A lakosoknak a rezsicsökkentés miatt nem lesz olcsóbb a fűtés, de legalább tiszta lesz a levegő.
A korábban a Baldauf László érdekeltségi körébe tartozó két budapesti és egy erdőkertesi áruházat korszerűsítés után nyitották újra, a szigorított plázastop miatt pedig összesen 810 millió forintból valósították meg.
A Nagy-Britanniában működő, Morrisons nevű szupermarket léptetett életbe korábban csendes órákat. Ilyenkor tompítanak a világításon, a zene sem szól, és úgy általában sokkal nagyobb csend van a boltban, hogy az autizmussal élők is be tudjanak vásárolni.