Egy lengyel reptér hangárjába vágódott egy Cessna, öten meghaltak
A hét sérült között két súlyos sérült és két gyerek is van.
A hét sérült között két súlyos sérült és két gyerek is van.
40 napig barangolt az amazonasi dzsungelben négy testvér – a legidősebb 13, a legfiatalabb éppen egy éves –, miután lezuhant a kisrepülőgép, amivel az őserdő mélyén fekvő kis falujukból egy közeli városba igyekeztek. A balesetben elvesztették az édesanyjukat, két hét volt, mire a kolumbiai hadsereg különleges egységei egyáltalán megtalálták a gép roncsait. Ők és helyi őslakos törzsek tagjai együtt kutattak a gyerekek után, akik szintén őslakos közösségből származnak, így a legidősebb tudta, mely növények ehetők a dzsungelben, és melyek nem. Csodával határos túlélésük részletei egyelőre nem világosak, de mi az, amit tudunk?
A mentőegységek a baleset helyszínén nem találtak túlélőket.
A 22 éves Kaiya Armstrong különböző szakaszokat teljesítve öt napon át vezette a kisgépet, miközben a másodpilótája mindvégig kommunikált vele.
Hajókkal és tengeralattjáró-robotokkal keresik a vasárnap szerencsétlenül járt Cessna utasait.
A QuickAir légitársaság tulajdonosának magángépe vasárnap tűnt el spanyol légtérben, a roncsait Lettország partjainál találták meg.
A gép Németország felé tartott, amikor eltűnt a radarokról.
A gép Németország felé tartott. Nem voltak magyarok a gépen.
Miután rosszul lett Florida felett egy kisgép pilótája, annak utasa volt kénytelen átvenni a kormányt. Az illetőnek fogalma sem volt arról, hogyan kell vezetni a gépet, de a légiirányítás segítségével épségben sikerült landolnia.
Mostantól második születésnapjaként ünnepelheti a január 9-ét a férfi.
A minisztérium és az érintett cég is hallgat az ügyről.
Az eddigi legnagyobb elektromos repülőgép, egy Cessna eCaravan sikerrel teljesítette a számára előírt tesztet, így újabb lépéssel került közelebb az emberiség ahhoz, hogy végül környezetbarát repülőgépeken utazhassunk. A legkomolyabb problémára viszont még mindig nem sikerült megoldást találni.
Sajtóhírek szerint többen is utaztak a Cessna 414-esen.
Jövőre 9 százalékos emelkedés várható, de 2021-ben megtorpanhat a piac.
Az Átlátszó megtalálta Rákosfaly kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. A Cessna feltűnt már korábban is a győri polgármester társaságában, két MTI-s felvételen is felbukkant 2014-ben. Mindeközben a péri repülőtér webkamerája pont tavaly pünkösdkor nem tudott felvételt készíteni, amikorra a kiruccanást teszi a kínos felvételeket nyilvánosságra hozó blog szerzője.
Ennyit meg egy dögunalmas repülést megért neki.
A végülis szerencsésen végződött baleset kapcsán mindenképpen megnéznénk a biztosítási kárbejelentő lapokat.
A büntetőügy miatt a gépnek a földön kellett lennie, tönkrement, most az állam fizethet félmilliárdot a repülőért és a rá épített üzlet bevételeinek elmaradása miatt. Hunvald tagadja, hogy luxusautóparkja lett volna.
Összeütközött egy F-16-os vadászgép és egy kisrepülő az Egyesült Államokban, egyelőre annyit tudni, ahogy a vadászgép pilótája túlélte.
A VLJ (nagyon könnyű sugárhajtású) típusú Cessna felszálló tömege mindössze 3,9 tonna. A kisgép 630 km/h órás sebességgel döcög, és az ára is futja egy nagyobbacska lottónyereményből.
Azzal gyanúsítják a CATL-t, hogy a kínai hadsereggel dolgozik együtt. A cég szerint tévedésről van szó.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világkörüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne.
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.