Tóth Richárd Itthon

Dömsödi Gábor szorongathatja meg a Fideszt Nógrádban

A Salgótarján központú Nógrád 1-es számú egyéni választókerületben négy éve tíz százalékkal nyert a Fidesz és Becsó Zsolt. Most testvére, Becsó Károly indul, de visszalépésekkel és koordinációval közel lehet hozzá kerülni. A Közös Ország Mozgalom legújabb kutatását a hvg.hu ismerteti.

hvg.hu Itthon

Kiosztotta Kövért a pásztói polgármesterként dolgozó volt MTV-s

„Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak” – egyebek mellett ezt írta facebookos bejegyzésében Kövér László salgótarjáni nyilatkozatáról Dömsödi Gábor volt televíziós műsorvezető, aki most a Nógrád megyei Pásztó polgármestere. Szerinte a házelnök „legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját”.

hvg.hu Itthon

"Megtapasztaltam, milyen aljas egy népség” - lovag maradhat a zsidózó politikus

A tűzoltószövetség alelnöki posztjáról leváltják, a lovagrendben azonban tag maradhat Sisák Imre pásztói politikus, aki keményen zsidózott egy múlt héten elterjedt hangfelvétel tanúsága szerint. A legfurcsább szál a történetben, hogy akit a hangfelvételen szidott, az ő javaslatára lett Pásztó saját halottja, és Sisák az illető temetésén is hosszasan méltatta az elhunytat. Sisák felszólalt a pásztói holokausztmegemlékezésen is.

hvg.hu Shake

Dömsödi: ezt sokan nem tudják Friderikuszról

Friderikusz Sándor volt Dömsödi Gáborék bébiszittere, miközben a szülők a Kanári-szigetekre utaztak – írja a Blikk szerint Dömsödi a Friderikusz és Hajdú serpája voltam című botránykönyvben.

hvg.hu Kult

Dömsödi azt mondja, kilökte a büfébe Hajdú Pétert

Újabb sztorit közölt a Blikk Dömsödi Gábor nemsokára megjelenő könyvéből, amely szerint egyszer lökdösődésig fajuló vitába keveredett Hajdúval. Azt is közölte, hogy többek között a hvg.hu szerzőjének írt Hajdú Péter-válasz volt az, ami a kitálalásra késztette.

hvg.hu Shake

Hajdú Péter: "Ne hazudj, Dömsödi!"

Hosszú facebookos kirohanásban felelt Hajdú Péter műsorvezető Dömsödi Gábor könyvében tett állításaira. Dömsödi azt írta: Hajdú maximálisan kihasználta, hogy akkori barátnője Medgyessy Péter lánya volt.

Seres László Nyüzsi

Aki ledöntötte Hajdú Péter műanyag szobrát

A válságból való kilábalását, mentális javulását és nemzetközi versenyképességét is komolyan kockára teszi az az ország, amelyik főműsoridőben Hajdú Pétert néz. A Hajdú Péter-jelenség megértése nélkül elképzelhetetlen a mai Magyarország megértése.

1 2
Körözött Audival, kicserélt rendszámmal és hamis forgalmival akart átjutni Röszkén

Körözött Audival, kicserélt rendszámmal és hamis forgalmival akart átjutni Röszkén

Az olasz külügyminiszter azt üzente Orbánnak, hogy ne avatkozzon be az olasz politikába

Az olasz külügyminiszter azt üzente Orbánnak, hogy ne avatkozzon be az olasz politikába

Ki az a Junko Tabei, miért van ma a Google főoldalán?

Ki az a Junko Tabei, miért van ma a Google főoldalán?

Az utolsó pillanatban indult el az új budapesti rádió

Az utolsó pillanatban indult el az új budapesti rádió

Egyelőre nem jár börtön a házasságon kívüli szexért Indonéziában

Egyelőre nem jár börtön a házasságon kívüli szexért Indonéziában

A vadászok miatt egy hónapig csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben

A vadászok miatt egy hónapig csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

Vénasszonyok nyara lesz holnap, 24 fokkal

Vénasszonyok nyara lesz holnap, 24 fokkal

Gondoskodnak az államtitkári tisztségéből felmentett Kara Ákosról

Gondoskodnak az államtitkári tisztségéből felmentett Kara Ákosról

Bréking: Orbán Viktor szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly

Bréking: Orbán Viktor szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly

Csak belevillantanak a szembe, és 10 évvel előre megmondják, ha cukorbeteg lesz

Csak belevillantanak a szembe, és 10 évvel előre megmondják, ha cukorbeteg lesz

A címlapról ajánljuk