Ittasan, bedrogozva akartak ralizni, a verseny előtt lekapcsolta őket a rendőrség
A rendőröknek az tűnt fel, hogy a versenyző és navigátora furcsán viselkedik.
A rendőröknek az tűnt fel, hogy a versenyző és navigátora furcsán viselkedik.
Azzal, hogy az FTC döntetlent játszott, a listavezető Puskás Akadémia előnye négy pontra nőtt.
Valdas Dambrauskas 2002-ben 280 ezer forintnak megfelelő összeget nyert a Legyen Ön is milliomos!-ban, majd összecsomagolt, Londonba költözött, és sporttudományt kezdett tanulni.
A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága döntése értelmében nem maradt következmények nélkül Mészöly megnyilvánulása, akit 1+2 hónapra tiltottak el. A Nemzeti Sport információi alapján az eltiltásból csak az első hónapot kell letöltenie a szakembernek, a másik kettőt felfüggesztve kapta.
Ami a diósgyőri várral történik, jól mutatja, hol húzódik a látogatói igények és a szakmai elvek közötti kompromisszum, és miért Disneyland tündérvárát húzzák fel a történelmi terek kompromisszumos, de alapvetően hiteles újraalkotása helyett.
A hálóőr a kaput védte, de talán most túlzottan is.
A drukkerek petíciót adtak át a klubvezetésnek, aztán elszabadultak az indulatok.