Kiderült, mit láthatuk majd biztosan a Han Solo-filmben
Szinte mindent megtudunk sokak kedvenc Star Wars-szereplőjéről a jövőre érkező filmben – többek közt azt is, hogy hogyan találkozott Csubakkával.
Szinte mindent megtudunk sokak kedvenc Star Wars-szereplőjéről a jövőre érkező filmben – többek közt azt is, hogy hogyan találkozott Csubakkával.
A 26 éve megjelent Disney-klasszikus élő szereplős feldolgozása egy méregdrága, 3D-s képeskönyvre emlékeztet, amit félve nyitunk ki, de hamar kiderül, hogy megérte az árát. Emma Watson feminista Belle-ként legalább olyan lenyűgöző, mint a gyönyörűen animált, jól ismert karakterek, és a dalok is visznek magukkal, egészen a grandiózus fináléig.
Hihetetlen, de most már kisebbségben vannak azok a mindenki által ismert Disney-mesék, amelyeket nem vesz újra elő a stúdió a közeljövőben. A héten jön A szépség és a szörnyeteg-film, de nézzük, melyek azok a rajzfilmek, amik még váratnak magukra a feldolgozással – és sorra vesszük azokat is, amiket várhatunk a következő években.
Az eredeti képi világát szerencsére nem rúgták fel az új generáció kedvéért, így 30 évvel később is ugyanolyan izgalmakra számíthatnak a gyerekek Dagobert bácsiéktól.
A legtöbb feliratkozóval rendelkező YouTube-csatorna sztárja antiszemita jelenetekkel háborította fel nézőit és kenyéradóit.
A Disney szakított minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb vloggerével antiszemita kijelentései miatt. Természetesen PewDiePie-nak is megvan a maga verziója a történettel kapcsolatban.
A Disney közlése szerint a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet a hétvégén átlépte az egymilliárd dolláros (289 milliárd forintos) globális bevételt.
Nem véletlenek a rejtett apróságok a Pixar meséiben, rendszeresen bújtatnak el újabb filmekben korábbról ismert karaktereket.
Az 1937-es Hófehérke és a hét törpétől a néhány hetes Vaianáig több mint 40 Disney-animációból válogattak – és a végeredményt még hosszú percekig tudnánk bámulni.
A Zsivány Egyes megosztó trükkjeihez hasonló módszerrel folytatnák Leia sztoriját a későbbi Star Wars-részekben, már tárgyalnak a családdal.
Tim Burton rendezi az 1941-es rajzfilm remake-jét, és ha minden összejön a Disneynek, igazi pénzmágnes sztárok játszhatnak benne.
Hiába készültek el a nyolcadik részhez a színésznővel a felvételek, az alkotóknak lehet teljesen újra kell gondolni az eddigi terveket.
Minden idők egyik legnagyobb biztosítási összegét, 41 millió dollárt, azaz 12 milliárd forintot könyvelhet el a Star Wars-filmeket gyártó Disney filmstúdió, amely bebiztosította magát arra az esetre, ha a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher nem tudná eljátszani szerződésben vállalt szerepét.
A híres Disney-rajzfilmeket nézve bele sem gondolunk, hogy "mennyi smink van" a megrajzolt karaktereken. Ezek a Playbuzzra kitett képek azonban azt mutatják meg, hogy ha a grafikusok leszedik a megrajzolt sminket a Disney-gonoszokról, akkor hogy is néznének ki.
Bár az idei legerősebb csütörtöki jegybevételt produkálta az új Star Wars-epizód Amerikában 29 millió dollárral, Az ébredő Erő tavaly 57 millió dollárt produkált a nyitónapon.
Dagobert bácsiék 27 év után termelhetnek újra pénzt a Disneynek – a cég most egy rövid videóval hergeli a rajongókat.
A Vaiana című animációs filmmel megint rálicitált a Pixarra az anyacég – a színes-szagos trópusi környezet, a kőkemény és saját jogán szerethető hősnő, valamint a fergeteges önreflexió nyerő kombinációnak bizonyult, a Disney-mércével is ellenállhatatlan dalokat pedig a Broadway legmenőbb arca szállította. Ha családi mozizást tervez, nem kell sokat gondolkodnia.
Kathleeny Kennedy, aki George Lucas utódjaként jelenleg a Lucasfilm elnöke, azt mondta: szeretnének női rendezőket a Star Wars-filmekhez, de senki sincs, aki kellő tapasztalattal rendelkezne.
Hiába a kisebbek kedvence Villám McQueen és brigádja, a jövőre érkező harmadik rész első kedvcsinálója mintha egy szörnyű horrort vetítene elő.
A Disney-hercegnők már minden anyagból és ételből készültek, de valószínűleg ez sikerült a legrosszabbul.