Ma már talán csak egynek tűnik a sok közül az 1991-es A szépség és a szörnyeteg című Disney-rajzfilm, pedig a mesemusical több fronton is korszakalkotó volt. A hagyományos és a számítógépes animáció ötvözése, valamint a stúdió korábbi hercegnőképeihez képest modernebb főhős meg is hozta az eredményét: ez lett az első animációs film, amit a legjobb film kategóriájában Oscarra jelöltek, az első, ami megnyerte a legjobb vígjátéknak/musicalnek járó Golden Globe-ot, és az első, amelyből Broadway-musical készült.

A két évvel korábbi A kis hableánytól az 1999-es Tarzanig tartó Disney-reneszánsz során nem ragaszkodtak az eredeti sztorikhoz, Andersentől Shakespeare-en keresztül Victor Hugóig volt ott minden, A szépség és a szörnyeteg épp egy 1740-ben megjelent francia népmesén alapult (amit egyébként Benedek Elek is feldolgozott, A rózsa című meséjében). A történet régóta izgatja a filmeseket, Jean Cocteau 1946-ban készített mozit belőle, de maga Walt Disney is már a harmincas évek végétől próbálta tető alá hozni a projektet, azonban az íróknak túl nagy falat volt.

Emma Watson mint Belle

Fórum Hungary

Mivel a stúdió egyik legnépszerűbb (sőt egyik-másik filmes oldal szerint máig a legjobb) alkotásáról van szó, csak idő kérdése volt, hogy mikor éri utol ezt a sztorit is a nagy remake-láz. 2014-ben találták meg a legmegfelelőbb rendezőt: Bill Condonnal nem nagyon lehetett mellélőni, ő írta a Chicago Oscar-jelölt forgatókönyvét, majd írta és rendezte meg a Dreamgirls című musicalt. A casting már sokkal beszédesebb volt: azt az Emma Watsont kérték fel Belle szerepére, aki Hermioneként vált ismertté, de utána leginkább feminista megmozdulásaival, a genderegyenlőségért tett lépéseivel vetette észre magát.

Ahogy azt már A dzsungel könyve tavalyi feldolgozásával megmutatták, mostanra eljutottunk odáig, hogy az élő szereplős/CGI hibrid filmek olyannyira működőképesek, hogy alig-alig vesszük észre, mi digitális, és mi nem – persze egy beszélő teáscsészét nem fogunk igazinak gondolni, de ilyen profi animáció mellett akár még ez is megfordulhat a fejünkben. Ha a Kincsemet övező örök kérdést akarjuk idézni, vagyis meglátszik-e a költségvetés a készterméken, hát igen, meglátszik az a 46 milliárd forintnyi dollár.

A cinikus közönségfilmek és a kikacsintós, „nyugi, tudjuk, hogy a musical a múlté, de azért fun, nem?” típusú zenés mozik korában persze egy kicsit szokni kell A szépség és a szörnyeteg őszinte, klasszikus hangulatát, de ha elkap ez a hangulat, akkor nem is enged egykönnyen. A sztori természetesen a régi, de a jó háromnegyed órával hosszabb játékidő lehetőséget adott a készítőknek, hogy egy kicsit jobban elmerüljenek a 18. századi Franciaországban – még egy párizsi kiruccanás is belefért, ami felfedi Belle édesanyjának történetét.

Kevin Kline és Emma Watson

Fórum Hungary

Ezúttal például teljes egészében láthatjuk a szörnnyé változás okát: a hiú, öntelt herceg (Dan Stevens) megtagadja a kastélyába menedékért érkező asszony kérését, aki felfedi magát varázslónőként, majd egy átokkal a férfit szörnnyé, szolgálóit pedig háztartásbeli tárgyakká változtatja, mindaddig, amíg a kastély ura – már új formájában – meg nem tanul szeretni, és rá nem talál az igaz szerelemre. De nagyon nem is dőlhet hátra, ugyanis amint a varázslónőtől kapott rózsa utolsó szirma is lehullik, az átok végérvényessé válik.

Évekkel később vesszük fel a fonalat a Villeneuve nevű falu lakóival, ahol az élettel teli, de nőként emberileg semmibe vett Belle (Emma Watson) feltaláló édesapjával, Maurice-szal (Kevin Kline, aki nagyon rég nem volt ilyen jó) él. Ide érkezik a méltó feleség után kutató, beképzelt exkatona, Gaston (a budapesti premierre is beugró Luke Evans), valamint hű – és igen, egyértelmű kimondás nélkül is téveszthetetlenül meleg – társa, LeFou (a végtelenül szórakoztató Josh Gad), ám Belle nem rajong túlságosan a fellengzős macsóért, sokkal szívesebben merül el könyveiben.

Amikor a vásárba indult Maurice nélkül tér haza Belle-ék lova, a lány apja keresésére indul, és rátalál a kastélyra, ahol a szörny egy cellába zárta a férfit. Belle felajánlja, hogy helyet cserél apjával, amit a szörnyeteg Maurice ellenkezésére elfogad. A lány fogsága azonban rövid életű: Lumière, a gyertyatartóvá változott komornyik szabadon engedi, és Belle hamar megismerkedik a palota többi rejtélyes lakójával, köztük Tik-Tak úrral, a kandallóórával, Mr. Pottsszal, a teáskannával és fiával, Csészikével, Pamaccsal, a tollseprűvel vagy Zsámollyal, az exkutyával.

Tik-Tak úr, Mrs. Potts, Lumière és Pamacs

Fórum Hungary

A nehéz kezdet ellenére aztán később kezd kibontakozni a románc: a szörnyherceg szolgálói, felbuzdulva az átok megtörésének lehetőségén, elkezdik (a körülményekhez képest) randiképessé formálni urukat, míg Belle-t lenyűgözi a lény irtózatos külseje mögött rejlő intellektualitás, amit a kötelező könyvtáras jelenet tesz egyértelművé. De akinek ez már túl hihetetlen, annak ott vannak a villeneuve-beli történések: a lány fogva tartásáról tudomást szerző Gaston xenofób jelszavakkal, kíméletlen populizmussal hergeli a falu népét, akiket az ismeretlentől való félelem veszi rá arra, hogy együtt rohanják le a kastélyt.

Ha nagyon komolyan bele akarunk mélyedni a központi love story üzenetébe (márpedig egy ilyen nagy közönséget elérő filmnek, mese ide vagy oda, vannak felelősségei), akkor el kell fogadni, hogy akadnak, akik szerint kimondottan problémás, hogy egy fogva tartott lány beleszeret a fogva tartójába, aki történetesen egy időnként kimondottan agresszív, bölényszerű lény. Csakhogy itt épp az intelligens, a felszínes gondolkodást meghaladó Belle erényeként jelenik meg, hogy meglátja a szörnyben rejlő jót, és hogy nem véletlenül vált ilyenné (empátia, vagy mi). És azért nem is megy olyan könnyen az a szerelembe esés.

Egyébként meg egy olyan filmről beszélünk, amelynek csúcspontján egy ruhásszekrény és egy csembaló románcáért szurkolunk, ne szórakozzunk már.

Josh Gad és Luke Evans mint LeFou és Gaston

Fórum Hungary

A másik leggyakoribb ellenérv a filmmel szemben, hogy oké, szép és jó az egész, de tulajdonképpen miért is létezik? Ez persze egy elég általános remake-kritika, de talán ez esetben pont nem állja meg a helyét: a Disney-klasszikusokat nem véletlenül hívjuk klasszikusoknak, egész generációk nőttek fel ezeken a (többnyire) örökérvényű történeteken, miért ne nőhetnének fel rajtuk újabbak is? És mivel egy Z generációs gyerek már sokkal kevésbé fogékony a 20-30, netán 70-80 évvel korábbi technikákra, hadd igazítsák már a jelenhez a látványvilágot – és akkor még nem beszéltünk a különböző korok társadalmi különbségeiből adódó problémás cselekményszálakról, karakterekről.

Ja, hogy az a baj, hogy közben a Disney még jól is jár ezzel? Hogy a hisztis politikai közleményeket idézzem: azonnal kérjenek bocsánatot!

Az az igazság, hogy ha a kétórás játékidő alatt nem is lenne olyan szórakoztató a film, akkor sem lehetne ellenállni a grandiózus finálénak – nem nehéz kitalálni, de azért sem lövöm le a poént, mindenesetre az biztos, hogy már csak ezért a nagyjelenetért megérte leforgatni a filmet, ugyanis ez pont az a varázslat, amit egy sima animációs film a műfajából fakadóan nem tud elérni.

A nyolcszoros Oscar-díjas Alan Menken zenéi még mindig a legfülbemászóbb musical-dallamok közt vannak (ráadásul az újrahasznosítás mellett friss dalokat is szerzett a filmhez), a napsütötte falu és a sötét, de annál varázslatosabb kastély kontrasztjára épülő látvány az imádnivaló tárgyszereplőkkel együtt lenyűgöző, a sztori meg a régi. Mi kéne még egy tökéletesen kikapcsoló mozizáshoz?

Van még olyan Disney-klasszikus, amiből nem készül feldolgozás?

Hihetetlen, de most már kisebbségben vannak azok a mindenki által ismert Disney-mesék, amelyeket nem vesz újra elő a stúdió a közeljövőben. A héten jön A szépség és a szörnyeteg-film, de nézzük, melyek azok a rajzfilmek, amik még váratnak magukra a feldolgozással - és sorra vesszük azokat is, amiket várhatunk a következő években.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!