Netanjahu a hágai perről: Dél-Afrika „égbekiáltóan képmutató”
Az izraeli miniszterelnök szerint éppen Izrael küzd a népirtás ellen.
Az izraeli miniszterelnök szerint éppen Izrael küzd a népirtás ellen.
Dél-Afrika egykor Izrael egyik legjelentősebb partnere volt a fekete kontinensen, ám az utóbbi másfél évtized során fokozatosan a zsidó állam ellenségévé vált, és inkább a Hamászt támogatja. Ez a háttere annak, hogy beadvánnyal fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, amelyben azt állítja, hogy Izrael népirtást végez Gázában, és indítványozta, hogy az ENSZ-hez tartozó testület szólítsa fel Izraelt a támadás leállítására.
Az afrikai ország régóta szolidáris a palesztinokkal, küzdelmüket az apartheid elleni küzdelemnek tekinti.
A Dél-Afrika által kezdeményezett hágai eljárást is befolyásolhatják az olyan megszólalások, miszerint ki kell telepíteni a Gázai övezetből a palesztinokat, vagy hogy egyenesen atombombát kellene dobni a területre. A Nemzetközi Bíróságnak pedig egy ideiglenes elmarasztaló végzése is súlyos károkat okozhat az országnak.
A paralimpiai futóbajnok 2013-ban gyilkolta meg a barátnőjét, emiatt 13,5 éves börtönbüntetésre ítélték, amit még nem töltött le teljesen.
A díjnyertes dél-afrikai énekesnő hosszú időn át alkoholbetegséggel küzdött, a halálhírét az ország kulturális minisztere jelentette be.
A paralimpiai futóbajnok 2013-ban gyilkolta meg a barátnőjét.
A hajtásláncában már villanymotort is felvonultató új Ford Ranger minden korábbinál nagyobb nyomatékkal kecsegtet.
Sokan az állatok elaltatását követelik, pedig van más megoldás.
Kusza kritériumok alapján enged be új tagokat a BRICS-csoport, amely a multipoláris világrendben akar saját erőközpontot létrehozni Amerikával és szövetségeseivel szemben, de könnyen a nagyhatalmi célokat tápláló Kína segédcsapata lehet.
A feltörekvő országok csoportosulásának vezetőit Johannesburg látja vendégül.
Három éves Covid-kényszerszünet után most először találkoznak személyesen Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetői egymással, de Putyin már lemondta a részvételt, mert háborús bűnösként körözik a világban. A mostani nemzetbiztonsági konferencia előkészíti a csúcstalálkozót, melyet augusztusban rendeznek meg Dél-Afrikában.
Mintegy 2,9 milliárd évesek azok a gleccsermaradványok, melyeket Dél-Afrikában találtak. Létezésük a Föld történetére vonatkozó több elméletet is megerősít.
Az eset Dél-Afrikában történt, ott, ahol nemrég cápatámadás is volt. Az egyik szörfös gyakorlatilag a cápa fölött siklott át az egyik hullámon.
„Békemisszión” járt Ukrajnában és Oroszországban is Cyril Ramaphosa, ám csapatának egy részét a fegyvereik miatt megállították Lengyelországban, és később sem is csatlakozhattak, miután Magyarországon keresztül repültek volna, de nem kaptak rá engedélyt.
A hét afrikai vezető kétnapos békekörúton van, pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkoztak.
A Fehéroroszországba tervezett orosz atomfegyverek közül azonban egyelőre alig érkezett meg valami, csak nyár végére fogják befejezni a szállításukat.
A Kína és Oroszország dominálta BRICS-csoport köré gyűlhetnek az ukrajnai háborút maguktól távolinak érző – korábban a harmadik világként emlegetett –globális dél államai, amelyek keresik a helyüket. Ez nem jelenti, hogy elfogadnák Peking vagy Moszkva gyámságát.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök háromtagú bizottságot állított fel, aminek feladata lesz megvizsgálni: valóban vett-e föl fegyvereket egy orosz hajó a fokvárosi kikötő melletti haditengerészeti bázisról tavaly év végén.
A korszak jobb megismerését segíthetik az olyan leletek, mint a mostani, 250 millió évvel élt kétéltűhöz köthető lábnyomok.