Leszakadt az állvány, meghalt két ember az ELTE kollégiumánál
Két munkás zuhant a mélybe.
A tiltakozást elküldték a Figyelő szerkesztőségébe is. Szerintük ez a legrosszabb diktatúrákat idéző uszítás.
Bibó István idézetével válaszoltak Schmidt Mária lapjának.
Oldja a szorongást, erősíti az önbizalmat, teret ad a dühnek, az agressziónak és a szomorúságnak. A zeneterápia olyan megoldási stratégiákhoz segít hozzá, amelyek számos élethelyzetben és kibillent lelkiállapotban visszavezethetik az embert saját magához.
Békéscsabáról indult, ma Londonban keresi a kenyerét, főleg divatfotózással. Fényképezte a balett világhírű fenegyerekét, ismerősei hálószobáit és az alternatív zenei közeget. A párizsi terrortámadás után a Bataclan koncerttermében fellépő zenekar énekese azt mondta neki, ha nála lett volna a fegyvere, megakadályozhatta volna a vérengzést. A Junior Prima-díjas Martin Wandával beszélgettünk.
És az is hír, hogy a velencei fesztivált idén hatnaposra bővítik.
Egyre több ELTE-karról hallani, hogy ott is osztják a Lokált, van, ahol külön újságtartó állványt is fenntartanak neki. Feltehetőleg szerződéses viszony is fennáll a Lokál és az egyetem között, mert a korábban külön a Metropolnak fenntartott helyekről ma már a Lokált lehet elvenni.
Ismét nagy kihívás előtt állnak a gazdaságtudományi képzések: valahogy pótolniuk kell azokat a fiatalokat, akik külföldön akarnak ugyanilyen képesítést szerezni.
Egy augusztusi táborban a sértett kifejezett tiltakozása ellenére nyíltan és durván fogdosta őt a zaklató.
Miután az ELTE dékánjáról kiderült, visszaélt a hatalmával, kirúgták Mikonya Györgyöt. De mennyire elterjedt ez a magyar egyetemeken, és hová fordulhat az áldozat? Megkerestünk több intézményt is, sok válaszra sem méltatott, amelyik igen, ott nem tudnak olyanról, hogy egy tanár visszaélt volna hatalmával.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának volt dékánja, Mikonya György visszaélt a hatalmával, zaklatta munkatársait, ezért etikai vizsgálat indult ellene, majd az egyetem kirúgta őt. Mikonya a Magyar Tudományos Akadémia köztestületei tagja között is ott van, az MTA szerint marad is.
Felbolydult az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, miután kirúgták a dékánt, a diákok óraközi szünetekben tárgyalják ki a helyzetet - számolt be az RTL Klub híradója. Az anyagból kiderült az is, az Operettszínház főigazgatója nem elégedett meg Kerényi Miklós Gábor eddig bocsánatkérésével.
Márkus Évát már Mikonya kirúgásakor megbízott dékánként tüntették fel, most kiderült, jövő novemberig marad.
Mikonya György elmondása szerint a zaklatás kifejezést sem teljesen érti, de a lelkiismerete viszonylag tiszta.
A kormány elítéli a hatalommal való visszaélés minden formáját, Brüsszel szponzoraként tekint Soros Györgyre és tudatosan húzza az időt. A 103. Kormányinfóra sietve érkezett Lázár János és Kovács Zoltán, a késés oka az volt, hogy Orbánnal egyeztetett, mind minden alkalommal.
A hvg.hu már korábban tudta, kirúgták a dékánt a Tanító- és Óvóképző Karról. Etikai vizsgálat indult, amikor egy közvetlen beosztottja bejelentést tett ellene. Az ELTE most részletesen taglalja, Mikonya az etikai kódex mely pontjait sértette meg.
A dékán visszaél a hatalmával – erről tett bejelentést az egyetemen az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Dékáni Hivatalának egyik munkatársa, vagyis Mikonya György beosztottja. Az intézmény lefolytatta az adott esetben az etikai vizsgálatot, és most menesztették a kari vezetőt.
Az áldozat állítólag több embertől is segítséget kért az incidens után, hiába.