Az al-Kaida támadott az ENSZ-békefenntartókra Maliban
Kedd este rátámadtak több ENSZ-létesítményre Maliban, az al-Kaida vállalta magára a támadásokat.
Kedd este rátámadtak több ENSZ-létesítményre Maliban, az al-Kaida vállalta magára a támadásokat.
Az ENSZ tisztviselői számára elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány a családi értékeket több módon és eszközzel támogatja, és "mesterségesen szembeállítják" a családok és a nők támogatásának ügyét egymással – reagált az emberi erőforrások minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága az ENSZ-szakértők ma ismertetett kritikáira.
Az ENSZ szakértői csoportjának elnök-jelentéstevője szerint a magyar kormánynak fel kell hagynia azzal, hogy a nemi alapú megkülönböztetést konzervatív családi értékekre épülő ideológiával palástolja.
Ban Ki Mun belengette, hogy indulna a dél-koreai elnökválasztáson.
Több mint 7,6 millió ember szorul segítségre Jemenben, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan – ezt közölte New Yorkban helyi idő szerint kedden John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója. 2014 óta 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Jemenben, egyre súlyosabb a humanitárius helyzet, a nemzetközi közösségnek pedig segítenie kell – hívta fel a figyelmet.
Észak-Korea katonai kiképzőket és fegyvereket küldött a Kongói Demokratikus Köztársaságba egy ENSZ-jelentés szerint.
Nem szabad hagyni, hogy az áldozatok kétszer szenvedjék végig a szexuális visszaélés és kirekesztés borzalmait.
Felszólal az ENSZ Közgyűlésének a fenntartható fejlődésről szóló csütörtöki vitájában és részt vesz a párizsi klímamegállapodás ünnepélyes aláírásán New Yorkban a köztársasági elnök.
Nincs új a nap alatt, ez a lemez is volt már, csak a tartós béke késik. A szíriai ellenzék beleállt: Aszadnak mennie kell, és nem lehet részese az átmeneti időszaknak sem Szíriában.
A szíriai tűzszünet összeomlásához és a genfi béketárgyalások meghiúsulásához vezethet, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette kormányzat kiterjedt offenzívát indított az észak-szíriai Aleppó és a Damaszkusz környékén fekvő Kelet-Gúta térségében – nehezményezte kedden a francia külügyminisztérium szóvivője.
Pan Gi Mun főtitkár videóban mutatja meg, hogy még az Angry Birds szereplői is lehetnek boldogok.
Ban Ki Mun azt mondta, Merkel kitűnő munkát végez és nagyszerű kormányfő.
Angelina Jolie az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagyköveteként Görögországba látogatott, hogy sürgesse a főbiztosság és a görög kormány erőfeszítéseit a dél-európai országban kialakult humanitárius válsághelyzet megoldására. Menekültekkel és Alekszisz Ciprasszal is találkozott.
A doppingvétséget elkövető orosz teniszező egykor az ENSZ Fejlesztési Bizottságának jószolgálati nagykövete volt.
Az ENSZ szíria különmegbízottja szerint a szír kormány és az ellenzék közti béketárgyalások egyetlen alternatívája a háború folytatása. Elemzők szerint még sosem volt ekkora esély a szíriai konfliktus megoldására. Ha viszont nem lesz megállapodás a szemben álló felek között, akkor a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország segítségét fogja kérni az ENSZ-megbízott.
A francia külügyminiszter szerint "sürgős elindítani egy valódi politikai folyamatot, s ez lesz a genfi tárgyalások középpontjában". Amerikai kollégája, John Kerry a humanitárius segélyek célbajuttatásának fontosságát hangsúlyozta.
A dél-szudáni kormányerők az ENSZ szerint gyerekeket mészároltak, nőket erőszakoltak meg, élve elégettek és feldaraboltak embereket.
A Fülöp-szigeteki hatóságok lefoglaltak egy észak-koreai teherhajót a Phenjan ellen néhány napja elfogadott legutóbbi ENSZ-szankciók alapján – közölte a helyi sajtó szombaton.
Az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) arra figyelmezteti a EU vezetőit, hogy idén már 30 ezer menedékkérő torlódott fel Görögországban, ahol gyorsan romlik a helyzet. A görög külügy arról beszélt, mikor nem kaptak meghívást a balkáni országok menekültügyi tárgyalására, hogy ha bezárják az országok a kapukat, az tölcsérhatást eredményez, és minden menekült náluk torlódik fel.