Az egyik reggel borzalmas vádra ébredtem, amelyet az általam vezetett közép-afrikai ENSZ-misszióval szemben fogalmaztak meg. Azt olvastam, hogy a békefenntartók állítólag megerőszakoltak egy 14 éves lányt egy kis városban, a hatalmas Közép-Afrikai Köztársaság távoli központi régiójában. Az elborzasztó hír nyomába eredve, további (2014-ben és 2015-ben történt) vádakról szereztünk tudomást, amelyekre a UNICEF-nél és UNHCR-nál dolgozó kollégáim hívták fel a figyelmemet.

Nem találok elég erős szavakat, hogy leírjam a fájdalmat, amelyet akkor éreztem, amikor ezekkel a megdöbbentő állításokkal találkoztam. Fájdalom és düh, melyek a munkatársaimat is átjárják. Ám akármilyen borzalmas is ez a megpróbáltatás, ez az én munkám, hogy véget vessek az ilyen eseteknek a misszión belül. Muszáj foglalkozni az ilyen esetekkel, és elköteleztem magam, hogy mindent megtegyek ezért. Nem állhatunk meg, amíg nem azonosították az összes elkövetőt, amíg nem vonták felelősségre a felelősöket, és amíg az áldozatok meg nem kapják a megfelelő segítséget.

2015 augusztusának végén, amikor csatlakoztam az ENSZ Közép-afrikai Köztársaságbeli Többdimenziós Integrált Stabilizációs Missziójához (MINUSCA), az átláthatóságot tűztem ki célul. Ezer mérföldeket utaztam országon belül, táborról táborra, városból városba mentem, és ismételgettem azt a szigorú üzenetet, hogy a szexuális kizsákmányolás és visszaélés (SEA) teljes mértékben elfogadhatatlan, valamint emlékeztettem mind a civil, mind az egyenruhás ENSZ-alkalmazottakat, hogy kötelességünk a Közép-Afrikai Köztársaság lakosait megvédenünk. Az utazások lehetőséget teremtettek a szexuális támadások áldozatainak családtagjaival való szívszaggató találkozásokra is. Az áldozatokat fegyveres csapatok, valamint az ENSZ és más szervezetek kötelékében szolgáló nemzetközi békefenntartók támadták meg. Csalódottságom akkor vált teljessé, amikor kiderült, hogy az ENSZ békefenntartó missziók által regisztrált SEA esetek közül az általam vezetett misszióban követik el a legtöbbet. Ugyanakkor bátorítanak azok a pozitív visszajelzések, amelyeket az áldozatoktól, a lakosságtól, a nemzeti hatóságoktól és ENSZ tagállamoktól kapok, amiért a misszió erős és példamutató hozzáállást tanúsított, hogy megküzdjön ezzel a fontos problémával.

Valamelyest bizakodásra ad okot, hogy történt néhány határozott lépés. Márciusban a Biztonsági Tanács határozatot fogadott el, amelyben támogatta a főtitkár szexuális erőszak megszüntetéséről szóló állásfoglalását. Az új határozat értelmében, amennyiben a csapatokat vagy rendőri erőt küldő ország (TCCs/PCCs) hat hónap alatt nem emel vádat saját állítólagos elkövetői ellen, akkor a főtitkár jogosult hazaküldeni teljes egységeket, ahogyan nemrég tette a Kongói Demokratikus Köztársaságból és a Kongói Köztársaságból érkezett csapatokkal. A SEA elleni hatékonyabb fellépéssel kapcsolatos másik reményforrást jelenti, hogy a főtitkár február 8-án Jane Holl Lute-ot nevezte ki különleges koordinátorának, hogy az Egyesült Nemzetek hatékonyabban reagáljon a békefenntartók által elkövetett szexuális kizsákmányolásra és visszaélésre.

Saját missziónknál pedig elsődleges prioritásként jelöltük meg a SEA elleni harcot, és létrejött egy ezzel foglalkozó munkacsoport is. A MINUSCA csapatai és rendőrei folyamatosan járőröznek a táborok körül, hogy figyeljék a szolgálaton kívüli egyenruhás személyzet tevékenységét. Megelőzési csapatokat hozunk létre három regionális székhelyünkön. Ezek a lépések a jó irányba mutatnak, de több sötét napra is számíthatunk mielőtt meglátjuk a fényt az alagút végén.

Leginkább az áldozatokra kell figyelnünk. Többet kell tennünk ellátásukért úgy, hogy számukra elérhető vészhelyzeti segítségnyújtást biztosítunk, miközben szorosan együttműködünk az összes releváns ENSZ és egyéb irodákkal, valamint szakosított intézményekkel, hogy hosszú távú támogatást tudjunk biztosítani. Ezek a partnerek az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága, a UNICEF, a UNFPA vagy a Mercy Corps és egyéb szervezetek. Tudom, hogy nem könnyű elérni a kitűzött célt a hely sajátos természete miatt, amelyben dolgozunk, mégis megyünk tovább.

Egy dolgot mindig kiemelek a beszélgetésemben, akár amikor katonáinkkal, akár amikor rendőreinkkel vagy a helyi lakosok képviselőivel beszélek, azt hogy vége a hallgatás napjainak és eljött az idő, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre az esetekre és fellépjünk ellenük. Itt az idő, hogy az áldozatok jogai legyenek az elsők. A SEA elleni harc, valójában harc az emberi jogokért. Nem szabad hagyni, hogy az áldozatok kétszer szenvedjék végig a szexuális visszaélés és kirekesztés borzalmait a támadás után, amikor újra keresztül kell menniük a saját közösségeik általi elutasítás borzasztó fájdalmán a kulturális stigma tartós megbélyegzése miatt. Folytatom ezt a harcot minden nőért és minden gyermekért, kislányért és kisfiúért, hogy egyik 14 éves gyermek – aki annyi idős, mint Eliwa lányom – se válhasson szexuális kizsákmányolás és visszaélés áldozatává ebben az országban.

A szerző az ENSZ-főtitkár Közép-Afrikai Köztársaságért felelős különleges képviselője