Nehezen indul a szavazás
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 0,96 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 0,96 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Hat párt vett részt csak az EP-vitán, miután a Fidesz-KDNP és a DK jelöltje nem ment el. A vita tulajdonképpen hat képviselő monológja volt, igaz, Bajnai Gordon többször beszólt a jobbikos Morvai Krisztinának, aki szerint utoljára akkor bánt vele így az MSZP és Bajnai, amikor 2006-ban gumilövedékek elől kellett menekülnie. Szanyi Tibor azt üzente Orbánnak, Viktor, balek vagy. Kásler Árpád Bajnait kóstolgatta, az SMS-es Tóth Tamás pedig csak fia meggyilkolásáról beszélt.
Lejárt az átjelentkezési kérelmek benyújtásának határideje. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint több mint 56 ezren jelezték, hogy a vasárnapi EP-választáson nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen akarnak szavazni.
Az Ipsos elmúlt egy hétben végzett felmérése arról tanúskodik, hogy Magyarországon az európai parlamenti választáson alacsony lesz a részvétel és magabiztos Fidesz-győzelem születik – közölte pénteken az MTI-vel a kutatócég, amely szerint viszont korántsem lehet ilyen határozottan prognosztizálni a többi párt helyezését. A második pozícióért az MSZP és a Jobbik vetélkedik, az 5 százalékos bejutási küszöb meghaladásáért a DK, az Együtt-PM, valamint az LMP.
Őrület, de nincs benne rendszer: az EU-ról semmi kreatívat nem gondoló magyar baloldal kizárólag arra használja az EU-t és intézményeit, hogy az majd megvédhessen bennünket Orbántól.
Az európai parlamenti választás több országban már lezajlott, és úgy fest, a parlamenten belül jelentősen erősödhet az EU-ellenes pártok képviselete - áll a Political Capital helyzetértékelésében.
Várhatóan nem lesznek az országgyűlési választáshoz hasonló hosszú sorok és órás várakozások a szavazókörök előtt az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán.
A megerősödő Jobbik sikerrel keresett kapcsolatot a magyar gazdasági elittel, vagy akár a Fidesz-közelinek nevezett nagyvállalkozókkal az elmúlt időszakban – a hvg.hu információi szerint többek között ez volt az egyik olyan tényező, ami miatt a kormánypártban megszületett a döntés, hogy már nem lehet tovább várni a Jobbik "megütésével". A Jobbikban azt állítják, a Fideszből megüzenték nekik: számukra 25 százaléknyi támogatottság az a lélektani határ, amíg növekedni engedik őket.
Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságnál teheti ezt meg.
Véget ért csütörtök éjjel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában.
Míg a választópolgárok több mint fele tét nélkülinek érzi a vasárnapi voksolást, és nem akar részt venni az európai parlamenti választáson, egyes pártoknak létkérdés, hogy jó eredményt érjenek el. Sőt még a biztos győzelemre számító Fidesznek is van veszítenivalója. Elmondjuk, mi a belpolitikai tétje, és milyen hatással lehet a politikusok karrierjére az EP-voksolásnak.
Nem lehet félvállról venni a vasárnapi európai parlamenti választást – mondta Orbán Viktor csütörtökön, Balmazújvároson. A miniszterelnök a helyi művelődési központ előtt összegyűlt nagyjából 300 embernek beszélt. Szerinte az európai parlamenti választást illetően "olyan nagyon nincsenek fellelkesülve" az emberek, mert a fontos dolgok szerintük már eldőltek április 6-án.
Kénytelenek vagyunk közvetlenül üzenni, mert magukkal nagyon elszállt a csodaszarvas.
Hollandiában csütörtök reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek, hogy megválasszák a körülbelül fél magyarországnyi, ám több mint 16 millió lakosú ország 26 európai parlamenti képviselőjét.
Vitára hívja szombaton délutánra Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetője Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz EP-listavezetőjét. Ezt a szocialista politikus jelentette be szerdán Budapesten, miután ülésezett a párt országos választási bizottsága. Szanyi Tibor azt is mondta, hogy az MSZP ott lesz a péntekre tervezett választási vitán.
Nincs értelme hosszabb távon Orbán Viktor „centrális erőtér” elképzelésének, mert könnyen lehet, hogy 2018-ban elég lesz kétmillió választói szavazat a kormányra kerüléshez – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a nép igényei diktálják a politikát, és „ha van rendpárti igény, két lehetőséged van. Vagy kielégíted, vagy meghagyod másnak a válaszadás lehetőségét". Gyurcsány azt is elárulta, akkor sem ajánlja fel a lemondását a pártelnökségről, ha az EP-választáson egyetlen mandátumot sem nyernek.
Amikor Vlagyimir Putyin azzal indokolja az orosz katonai beavatkozást Ukrajnában, hogy "meg kell védeni a határon túli orosz ajkúakat", nem jó, ha a magyar kormányfő félreérthető nyilatkozatokat tesz – mondta a hvg.hu-nak Bernard Guetta. Az egyik legismertebb francia újságíró szerint bár van éppen elég baj a demokráciával Közép-Európában, máshol sem jó a helyzet. Hosszabb távon mégis optimisták lehetünk.
Még öt napig, vagyis pénteken 16 óráig lehet jelezni a jegyzőnél, ha valaki az európai parlamenti választás napján nem a lakóhelyén, hanem valahol máshol szeretne itthon szavazni. Mivel az EP-választáson az egész ország egy választókerületet alkot, mindenki ugyanolyan szavazólapot kap.
A Fidesz-KDNP EP-listájának második helyezettje szerint a május 25-ei európai parlamenti választás arról szól, hogy a következő időszakban az európai színtéren is meg tudjuk-e védeni azokat az eredményeket amelyeket Magyarország eddig elért.
Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak a vezetője egy vasárnapi nyilatkozatában ismételten utalt arra az eshetőségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem feltétlenül az európai pártcsaládok által előzetesen kiválasztott "csúcsjelöltek" közül kerül majd ki az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke.