#EU


A svédek is megkérdőjelezik Juncker jelölését
 

A svédek is megkérdőjelezik Juncker jelölését

Megkérdőjelezte Jean-Claude Juncker luxembourgi politikus európai bizottsági elnökké jelölésének legitimitását Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő a The Financial Times brit üzleti napilapnak adott nyilatkozatában, ugyanakkor kitérően szólt arról, hogy támogatja-e az Európai Unió reformjára vonatkozó brit terveket.

MTI MTI

Putyin: akár segélyt is nyújtunk Délkelet-Ukrajnának
 

Putyin: akár segélyt is nyújtunk Délkelet-Ukrajnának

Késedelem nélkül meg kell állítani a vérontást Kelet-Ukrajnában - ez Putyin véleménye az ukrán válságról, és ebben egyet is ért a frissen kinevezett új ukrán elnökkel. Az orosz elnök még akár segélyt is nyújt az érintett területeknek, de azt is elmondta: ha aláírják az ukrán-EU társulási szerződést, akkor meg fogja védeni az orosz piacot és gazdaságot. Az ukrán-orosz gázvitáról nem esett szó.

MTI MTI


Varga: Két fronton is egyeztetünk Brüsszellel
 

Varga: Két fronton is egyeztetünk Brüsszellel

Az unióval két fronton folynak az egyeztetések, a lakosságienergiaár-csökkentést követően pedig a kormány a gazdasági élet szereplői számára is mérsékelni szeretné az energiaárakat – erről is beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaságnak.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság

Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?
 

Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?

Dübörgő gazdaság, bővülő foglalkoztatottság, növekvő keresetek, csökkenő állampapír-hozamok, olcsóbb finanszírozás. És mégis, külföldről és belföldről egyaránt állandó a riogatás. Ha tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy az elemzők mondják, miért nem omlottunk már össze több évvel ezelőtt? Elmagyarázzuk.

hvg.hu hvg.hu

A magyar cégek nagyítóval is alig látszódnak
 

A magyar cégek nagyítóval is alig látszódnak

A hazai cégek 98 százalékénak árbevétele nem éri el az EU "kisvállalkozás" definíciójának alsó határát, azaz az évi 2 millió eurót. Európai szemüveggel nézve tehát csaknem az összes magyar cég mikrovállalkozás. A tőkeszerkezet szétaprózottsága nem egyszerűen technikai kérdés, hanem komoly versenyhátrány is az ország gazdasága számára.

hvg.hu hvg.hu



Nincs több mellébeszélés - Brüsszel újraszabályozza a zöldenergia támogatást
 

Nincs több mellébeszélés - Brüsszel újraszabályozza a zöldenergia támogatást

Az Európai Bizottság döntése alapján 2017-től változik a megújuló-energetikai iparág támogatási szabályozása. A kötelező átvételi árak helyét a versenytárgyalás és az árkiegészítés veheti át, amely elsősorban a hosszútávra tervező, jelentős szakmai know-how-val bíró cégeknek kedvez majd. A piaci alapokra helyezett új támogatási rendszer áttételesen a szabályozói kockázatokat is csökkenti.

hvg.hu hvg.hu

Orbán megfojtaná Brüsszelben a lopakodó szerződésmódosítást
 

Orbán megfojtaná Brüsszelben a lopakodó szerződésmódosítást

Már az uniós állam- és kormányfők kedd esti brüsszeli vacsoráján is fontos csapásirányokat jelölhettek ki a következő öt évre. A múlt heti EP-választások után a tagországok vezetői kedden megkezdték az informális egyeztetést, bár az üzengetéseken, nyilatkozatokon keresztül sokan elmondták már, kivel és hogyan képzelik el az EU-t. A magyar miniszterelnök akár kulcsszereplő is lehet a folyamatban.

hvg.hu hvg.hu


Beleszólna az EU, mi kerülhet bele a Chanel No. 5 parfümbe
 

Beleszólna az EU, mi kerülhet bele a Chanel No. 5 parfümbe

Az európai parfümiparnak szigorúbb közösségi fogyasztóvédelmi előírásokkal kell szembenéznie, az allergiás hatásuk miatt betilthatnak több alapanyagot és a csomagoláson is több információt kell szerepeltetni - derül ki az Európai Bizottság előkészületben lévő rendeletmódosításából.

MTI MTI

A békemenetesek megszüntetnék az Európai Parlamentet
 

A békemenetesek megszüntetnék az Európai Parlamentet

A CÖKA elnöke sajtótájékoztatón ismertette, mit kezdenének a békemenetesek az EU-val. Először is felére csökkentenék, vagy teljesen felszámolnák az Európai Parlamentet. A békemenetesek szerint nemzetek Európája kell, és népi konzultációra van szükség.

MTI MTI

Rejtély, hogy találtak külföldön 600 ezer magyart
 

Rejtély, hogy találtak külföldön 600 ezer magyart

Nagyjából 600 ezer magyar dolgozhat külföldön egy újabb becslés szerint. Az újabb szenzációs szám köré azonban megannyi kérdőjelet tehetünk. Lehetetlen ugyanis eldönteni, mekkora a tényleges szám, és ha mégis, akkor az a tartósan külföldön dolgozókra vagy az ingázókra, vagy mindkettőre vonatkozik.

hvg.hu hvg.hu

Akiknek nem a Google a barátjuk
 

Akiknek nem a Google a barátjuk

Nem jó az e-boltoknak, ha a Google suttyomban, a riválisai kárára besegíthet az e területre szakosodott saját leányvállalatának, mert azzal ugyanolyan torzulásokat okozhat, mint ami miatt az online térképek piacán ma már nem a Streetmap, a Hot Maps vagy Mappy, hanem a Google Maps viszi a prímet. Ezt állítja az e-kereskedelem világpolitikájában Brüsszelben lobbizó, és azt alakító Chris Sherwood. Interjú.

Szabó M. István Szabó M. István

Máris fújnak az autógyárak az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményre
 

Máris fújnak az autógyárak az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményre

Az európai autógyárak ellenzik a szabadkereskedelmi egyezmény küszöbön álló megkötését az EU és Japán között, mivel az jelenlegi formájában megkönnyítené a japán autógyáraknak az értékesítést az európai piacon, de nem biztosítaná ugyanezt az előnyt az európai gyártóknak a japán piacon - írja az Automotive News Europe hírportál.

MTI MTI


Ne engedje el az EU a gyeplőt!
 

Ne engedje el az EU a gyeplőt!

Vissza kell fogni a mennyiségi enyhítés gazdaságélénkítő célú jegybanki politikáját, mert újabb veszélyes piaci buborék alakulhat ki - mondta a német pénzügyminiszter csütörtökön Berlinben.

MTI MTI

Üzeni a Fidesz Brüsszelnek:
 

Üzeni a Fidesz Brüsszelnek: "Főzzenek kevesebb halat!" – videó

A Fidesz EP-kampányának szlogenjével összhangban munkahelyükre ballagó kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, hogy vajon ők mit üzennek Brüsszelnek, illetve hogy kell érteni a "tiszteletet a magyaroknak!" követelést. A kérdésre érdemi – bár kitérő – választ csak Fónagy János fejlesztési államtitkár adott, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig azokhoz irányította riporterünket, akik a plakátot készítették.

hvg.hu hvg.hu