Legutóbb azt hallottam, hogy olyan sérülékenyek vagyunk, mint Ukrajna. Ez azt jelenti, hogy nálunk is eljön a gazdasági apokalipszis?

Azért még nem kell elrohanni beszerezni a húsz kiló cukrot, meg a hat raklap gyertyát. A magyar gazdaság – papíron legalábbis alapvetően úgy látszik – maga mögött hagyta a válságot. Több éve nem látott mértékben növekszik a gazdaság, a foglalkoztatottság is elindult felfelé, a munkanélküliség hatéves mélyponton van, tavaly kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, a kormány pedig ígéri, idén is 3 százalék alatt tudjuk tartani a hiányt. Az infláció mindeközben mondhatni nullára csökkent, év végére is csak 2 százalék lehet, a folyó fizetési mérleg pedig jelentősen többletes, vagyis többet exportálunk, mint importálunk.

Azon mutatók jelentős részében, melyek a 2008-as válság elpattanásában komoly szerepet játszottak – költségvetési hiány, folyó fizetési mérleg hiánya például – komoly javulást tudtunk elérni, ám e tendencia sok területre nem terjedt ki, sőt valahol még rosszabb is lett a helyzet. Kétségtelenül jobb a helyzet, mint 2006-ban vagy 2008-ban, ám a különutas gazdaságpolitika azt is eredményezte, hogy sok területen egyáltalán nem történt előrelépés, vagy egyáltalán nem piacbarát folyamatok játszódtak le. Viszont legalább most nem kell tartani államcsődtől – nem úgy, mint 2008-ban.

Ha javult a helyzet, akkor mégis miért huhognak ennyien?

A globális gazdasági és pénzügyi válság sok országot a falnak csapott, elég például Görögországra, Írországra vagy Portugáliára gondolni. A válság kikényszerített egyfajta alkalmazkodást ezekből az államokból: a rendkívül bőkezű állami juttatásokat visszavágták, a nyakló nélküli – olcsó pénz biztosította – költekezésnek vége szakadt. Privatizáció indult be, a nem versenyképes gazdasági területek elkezdtek zsugorodni, az országok adósságuk visszafizetésére kezdtek el fókuszálni, ez ugyanakkor társadalmi feszültségeket is szült.

Nouriel Roubini az egyik legnagyobb kritikusunk

AFP / Alexey Kudenko

Nálunk ugyanakkor a gazdasági válság következtében nem zajlott le ilyen hatalmas struktúraváltás. Bár az állami kiadásokat 2008 óta megvágták – ide tartozik például a 13. havi nyugdíj elvétele, vagy az álláskeresési járadék csak 3 hónapig történő folyósítása –, Magyarországon az újraelosztás még mindig a GDP 50 százaléka körül található, emellett pedig az államadósság sem akar elszakadni a bruttó hazai össztermék 80 százaléka körüli szinttől. Miközben sok, válságot átélt országban elkezdték meglépni a szükséges intézkedéseket, nálunk úgy fest, félbe maradt a válságkezelés, ha történtek is átalakítások, azok leginkább a költségvetés bevételi oldalát érintették, és nem a kiadásit. Vagyis az állam túlságosan arra koncentrál, hogy mennyi pénzt szed be.

Az elemzők egy része azt nevezi a magyar legnagyobb problémájának, hogy még mindig magas a külső eladósodottság – és az államadósság is úgy általában –, bizonytalan a forint árfolyama, a külföldiek aránya pedig magas az állampapír-tulajdonosok között. Mások azt mondják, hogy az alacsony potenciális növekedés aggasztó, így kicsi a konvergencia a nyugat-európai országokhoz, a hitelminősítők is ezért tartanak minket még mindig bóvli kategóriában. Vannak emellett olyan vélemények is, hogy a jelenlegi növekedési ütem mesterségesen felfújt, ráadásul nagyon együtt mozgunk az európai fősodorral is: ha Németország tüsszent, Magyarország megfázik. Arról nem is beszélve, hogy a hazai elemzői körnek emellett a kiszámíthatatlanság, a versenyképesség romlása, a jogbizonytalanság, a befektetői bizalom romlása is csípi a szemét.

Ha ennyire gáz a helyzet, miért nem omlott már össze a gazdaság?

Integessünk az Egyesült Államok keleti partjára, és veregessük meg jól Ben Bernanke hátát. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nemrég távozott elnöke a pénzpumpa folyamatos fenntartásával akkora pénzbőséget teremtett a feltörekvő piacokon is, hogy az a magyar állampapírok hozamait is lejjebb nyomta (és egyáltalán volt vevő a papírokra, ez is fontos). Vagyis a feltörekvő államokban voltak befektetők, a rengeteg pénz következtében pedig ráadásul olcsóbban tudták ezek az államok magukat finanszírozni, ez pedig rendkívüli könnyebbséget jelentett.

Ben Bernanke amerikai jegybankelnöknek sokat köszönhet Magyarország

AFP / Brendan Smialowski

Emellett az európai gazdaság is kezdett magára találni, egy 2012-es kisebb gazdasági fiaskótól eltekintve (ekkor majdnem egész Európában újra volt egy recessziós év, Magyarország is megzuhant). Fő exportpiacunk, Németország bővül, ez pedig nekünk is jól jön. A dél-európai válság sújtotta uniós tagállamokból is pozitív hírek érkeznek, Portugália például sikerrel lépett ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) védőhálójából, az egész kontinensen javul a befektetői hangulat (az ukrán válság ugyanakkor most kissé bekavar a képbe).

Azt is hozzá kell tenni, hogy a kormány mindeközben több kérdésben is elment a falig, majd amikor a piacok, illetve az EU kikényszerítették, megállt, illetve visszakozott. Amikor kellett, akkor az IMF-hez fordultunk – megállapodást nem kötöttünk, így végül hitelkeretet sem kaptunk –, a bankokat is épp olyan mértékben adóztatják, hogy ne dőljenek be, kicentizik a döntéseket. Emellett a kormányzati cikcakkozás, illetve kivárás is jelentős szerepet játszott abban, hogy a pozitív nemzetközi hullámot meglovagolva nem ütöttük meg csúnyán magunkat és ki tudtuk használni az olcsóbb finanszírozási lehetőségeket is.

Jó, jó, értem már, kedvezett a csillagok együttállása a kormánynak, nem kell-e mégis amiatt aggódni, hogy ez a cikcakkozás meddig mehet még?

Nem igazán. Bár magas a külső devizaadósság, folyó fizetésimérleg-többlet van, a gazdaság növekszik – a gazdasági elemzők jelentős része számára pedig ez a fontos, a korábbi évekhez képest ráadásul jelentős a pozitív irányú elmozdulás. A hitelminősítők eközben még a bóvli kategóriában tartanak minket, ám ez hosszabb távon a makrogazdasági adatok tükrében nem maradhat így, az adósosztályzatunk felülvizsgálatára már vannak is jelek. Az tény, hogy döntően a jegybank kamatpolitikája következtében az euró árfolyama tartósan 300 forint felett ragadt, ez az adósságtörlesztés költségeit megdobja – még mindig jelentős az állam, a lakosság, és a vállalati szektor devizakitettsége –, ám jelenleg úgy tűnik, a szereplők számára ez még tolerálható szinten mozog.

A jegybank ráadásul masszív devizatartalékkal rendelkezik, a leépülőben lévő magyar devizaadósság tükrében így még inkább komoly erőforrásokkal rendelkezünk, ha esetleg a forint árfolyamát meg kellene támogatni, illetve a bankrendszer számára is lehet plusz pénzügyi forrásokat biztosítani belőle válság esetén. Pénzünk tehát van vész esetére, a fő gazdasági mutatók területén sem állunk rosszul, ám a térség több állama közül kitűnünk a fent említett pontokban, és ez az, amit kritikusnak tartanak egyes elemzők. Hogy végül bekövetkezik-e egy 2007-2008-ashoz hasonló hitelbuborék, azt egyelőre nem tudni, ám egyesek szerint vannak erre utaló jelek, így nem árt rá felkészülni, rendezni a sorokat.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!